Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

TARJÁN TAMÁS: Pilinszky, a színműíró (Gyorsrajz)

(Pitïnszky, a színműíró filozófus, de úgy, hogy ez „sose derül ki- és „nem is fontos". Ez már-már a sokat emlegetett színházi paródia-szituáció, képtelen instrukció: „az anya az ablaknál áll és a fiára gondol..." Ráadásul Pilinszky eredeti elképzelése szerint a Gyerekek és katonák első és harmadik képét valamiféle ólomüvegfal mögött kellene játszani (az idézet a második képből való). Ennek célja a jelentéses elmosottság, többértelműség elérése. S hozzá még minden egyes szék alá egy hangszórót képzelt az üvegfal miatt nem hallható szöveg személyes közvetítésére. Ehhez a különös tervhez indíttatást adhattak bizonyos párizsi színházi és filmszínházi élményei (a térhatású filmek mozija stb.). Az el- és áttávolítás fogásai is arra utalnak, hogy Pilinszkynek nem volt tisztázott alkotói viszonya kvázi-színműveihez (melyek e kvázi-jelleg ellenére is leginkább a drámai műnem körébe iktatódnak). A szövegek színházi eltervezettsége és költői megmunkáltsága kétségtelen, első olvasásra is szembetűnő de az is, hogy mind a négyre rávetül a Robert Wilson-i színházeszmény, színjátékeszmény: a lassított, kihagyásos, a tér- és idődimenziókat áthágó-relativizáló, a csöndekre és szünetekre építő szakrális színezetű interpretáció. Ebben a közegben Pilinszky a verbális elemet a legszükségesebbre óhajtotta visszametszeni, hogy a látomásos elem a maga öntörvényű életét élhesse. A Pilinszky-drámák paradoxona végül is az, hogy az író azon igen ritka alkotók egyikeként látott munkához, akik színházi koncipiáltságú drámaszöveget alkotnak - kidolgozott saját dramaturgiája azonban nem volt. Hatásoknak engedett, tétován kísérletezett, magasrendű, szuverén költői technikájából kölcsönzött megoldásokat. Az agresszió, a kommunikációképtelenség, a szeretet, az üdvözülés, az emlékezés nagy dilemmáit faggató színművei megragadó erejű, de mégiscsak talányos-rébuszos alkotások a színház számára. A darabok poétikuma korrelál a Pilinszky-versek világával, de nem oly mértékben, hogy e költészetet új fénybe vonja. Pilinszky János - a magyar színház aspektusából nézve - valóságos hőstettet hajtott végre darabjainak megírásával. Ezt a színháztörténetnek annak ellenére is rögzítenie kell majd, hogy maradandó érvényű bemutató eddig nem keletkezett a szövegek nyomán. Mitől a hőstett? Az író - vállalkozása nagyságát valószínűleg nem is sejtve, csupán a rokon ihlettől és a fenntartás nélküli elismeréstől vezetve - adaptálta a magyar színházművészet számára a hetvenes évek elején még jószerivel ismeretlen és idegen wilsoni színház matériájából azt, ami szöveggé tehető. Ez a színházi elgondoltság a magyar színjátékkultúra (és részint a magyar dráma) számára új, szokatlan, rejtelmes univerzalitást nyitott meg, különleges, torzószerű teljességekkel gazdagította dramaturgiánkat. A hőstett szó azért is illik heroikus, magányos vállalkozására, mert Pilinszky lényegében szakmai segítség és szakmai közösség nélkül alkotta színműveit. Nem volt tisztában azzal, hogy ily típusú alkotást csakis a színházi műhelymunka folyamatában, eleve a színrevivőkkel szövetkezve és konzultálva, a megvalósíthatóság kritériumait figyelembe véve érdemes és tanácsos létrehívni. Közismert művészi öntörvényűsége miatt - sőt akár személyiségének némely jegye miatt - vélhe-