Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)

TARJÁN TAMÁS: Pilinszky, a színműíró (Gyorsrajz)

(Tarján (Tamás PILINSZKY, A SZÍNMŰÍRÓ (Gyorsrajz) Jeleníts Istvánnak, emlékezéssel és köszönettel Tudvalevő, hogy Pilinszky János életműve a szó szorosabb értelmében négy, színműként fölfogott dramatikus szöveget tartalmaz. Tudjuk jól azt is - magától az írótól -, hogy 1971-ben tett párizsi útja során olyan elementáris hatást gyakorolt rá Robert Wilson ott látott színháza, hogy ennek a magnetizmusnak engedve később, 1972 második felében Budapesten, illetve 1973 első részében újra francia földön megírta Gyerekek és katonák, Síremlék, „ Urbi et orbi " a testi szenvedésről és Élőképek című, együttesen is viszonylag csekély terjedelmű színműveit. Aki ma ezek iránt a szövegek iránt érdeklődik, meglepetésére a Pilinszky János Összegyűjtött művei sorozat Széppróza kötetében (Osiris, 1996) találja jegyzetelt kiadásukat, noha eredetileg a Végkifejlet (1974) lírai anyagához csatlakoztak, a Versek és színművek alcím alá fogva. Nyilván az odaadó filológus, Hafner Zoltán sem gondolja, hogy e darabok - melyeket már 1993-ban, a Századvégnél is a valamivel karcsúbb Széppróza kötetbe sorozott - epikai alkotásokként kezelhetők. Indokolt, hogy a várható újabb kiadás címlapján már a Színművek szó feltüntetésével orientálja helyesen az érdeklődőket. Annál inkább, mivel - Hafner jegyzetanyagából idézünk - Pilinszky maga is, bár bizonytalankodva, színműveknek vélte ezen írásait. Az ugyancsak „prózává lett" - vagy tett - Requiemct, ezt az 1961 -es forgatókönyvet is, mely „a dráma felé fejlesztett költészet", s „valami olyasmi lehetne, mint színpadon a modern verses dráma". A Gyerekek és katonákat meditálóan, negatíve így írta le: „egy dilettáns dráma... egy első dráma", melyben el is hangzik: „Darabom nem darab, az előadás nem előadás. " A Síremlékről azt állította: a szövete líra, de mégiscsak egyfelvonásos mely a Gyerekek... lendületéből született. Meghökkentő, hogy Hafner a KZ-oratórium nemrégiben előkerült, talán 1962-es hangjátékváltozatát is „prózaként" nyújtja át, holott az eredetileg Sötét mennyország címet viselő alkotás, az eleve dialogikus alapmű a versek között szerepel hagyományosan, s így az átiratnak is oda kellene kerülnie. Az érintett műveket bátran nevezhetjük színműveknek, vagy legalábbis „színműveknek". Prózának semmiképp. Egymásból sarjadzott jelenetek, jelenetsorok ezek; egymás variációi, fokozatai. Mindegyik bipolárisan építkező, tézises-antitézises szerkezetű - a lírai hangoltság és sűrítés, a drámai párbeszédesség és a filmszerű képiség, vágástechnika keretei között. Ezeket a szabályszerűtlen produktumokat a színházi világban csak az úttörő érdemű Vándorfi László, valamint Iglódi István, Vincze János és még egy-két rendező tüntette ki figyelmével.