Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)
BENEY ZSUZSA: Én: kadettja valami másnak (Pilinszky János és József Attila)
Mi az, ami a mindenségen túl lehet, mi az, ami más, mint a mindent magában foglaló? A paradoxon hasítóan fájdalmas; hiszen a mindenség Isten teremtése, az a teljesség, mely teremtőt és teremtettet, Istent és a világot egyesíti. Az, ami ezen a világon kívül helyezkedik el, talán maga a semmi - akkor, ha feltételezzük, hogy a semmi Isten hatalmán kívül áll, hogy a létezés elemei nem terjednek ki a mindenségre; ez azonban, a mindenség értelmezése szempontjából abszurditás. Nem marad más megoldás, mint szó szerinti értelemben venni a „más" létezését, a világon, Istenen, a mindenségen kívülállónak. Aligha tudunk szabadulni a topológiai fantáziaképtől, talán a szúró meleg kocka aljától, hol ég és föld beroppan, megszűnik, / s akár a moslék, egybehuppan és ahol: itt lelhetjük meg, egyesegyedül, / amit anyánk örökre elveszített. Annak a „más"-nak helye talán itt van, ideje pedig abban a mozdíthatatlanságban, a mozgás ellenképében, melyet Pilinszky oly sokszor leírt, mint emlékeinek és létezésének közegét. A kívülállásnak (mely nem azonos a kirekesztettséggel de tán jobb is, rosszabb is annál) ezt a magányát nem lehet másképpen, mint a romantika pátoszába öltözötten elviselni. S ez megint olyan kérdés, ami, összeköti a két világképet, s ami egymás megvilágításában vizsgálódásra készteti e két költői attitűd kutatóját: vajon a szikárságában, puritanizmusában aszkétikusnak ható Pilinszky „távolállásának" romantikájára hatott-e a nem-romantikus képekben fogalmazott József Attila-i „szöveg"? - s ha igen, reakciója-e ennek a kései Pilinszky lírája, vagy egyenes következménye - olyan módon, hogy Pilinszky olvasatában talán a József Attila-i „bakaruha" a romantikus álöltözetek egyike? Hiszen bakának lenni a mindenségben, a leginkább lenézettnek, leginkább meggyötörtnek, a legalsó lények közösségébe észrevétlenül beolvadónak, nyilvánvalóan olyan rang, melynél nagyobbat ember el nem képzelhet - már-már Isten szenvedő szolgájával egyenértékű. Az a más, amiről Pilinszky ír, ennek a beolvadásnak számára meg-nem adatott lehetősége, ugyanaz, amit az Apokrifban így fejez ki: kimeredek a földből. A világból való kimeredésnek tragikuma és pátosza. Az irodalomtörténeti tisztesség azt kívánta volna, hogy előadásomnak a József Attila és Pilinszky címet adjam, ellentétben a most felcserélt kronológiával. Azonban nem csak a hatással és a hatás reakciójával, az elszakadással, az elszakadáson belül pedig egy másféle, nem poétikai befolyásoltsággal akartam foglalkozni, hanem a két költő más-másféle rejtélyességét felidézve próbáltam Pilinszky költészetének egy-két homályos mélységébe bevilágítani. Annak ellenére, hogy ma is azt hiszem, hogy azt, amit Pilinszky költészetében a kristályok áttetszőségéhez hasonlító derengésnek érzékelünk, csak megvilágítanunk lehet - éppen a kristályszerkezet sajátosságainak következtében, Átvilágítanunk sohasem.
