Tasi József szerk.: „Merre? Hogyan?” Tanulmányok Pilinszky Jánosról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 6. Budapest, 1997)
LENGYEL ANDRÁS: Pilinszky János Ady-képe
LengyeCßndras PILINSZKY JÁNOS ADY-KÉPE Két költő viszonya, kivált egyiknek a másik életművében való értelmezettsége meglehetősen szokványos irodalomtörténeti téma. Az ilyen földolgozásoknak van is bizonyos másodlagos jellege; ezek ugyanis az árnyalatokat mondják ki, nem a lényeget, az igazán fontosat. Magam, aki nem vagyok Pilinszky János életművének módszeres kutatója, s az életmű ismeretében nem vehetem föl a versenyt az erre szakosodottakkal, egy ilyen, a már kialakult képet finomítani hivatott megközelítésre nem is vállalkoznék, ha nem gondolnám úgy, hogy Pilinszky Ady-képében valami nagyon lényeges, a két költőn messze túlmutató tanulság is megfogalmazódik. Pilinszky azonban, bár Adyról mindig csak röviden szólt, egy olyan értelmezési keretben interpretálta Ady életművét és szerepét, hogy magáról a modernitásról is fontos fölismeréseket mondhatott ki. Arról a modernitásról, amelynek zászlóbontó kezdetén (persze lényegi előzmények után) Ady, korszaklezáró végén pedig alighanem maga Pilinszky állott, s amelynek radikális átalakulását, új gondolkodástörténeti fázissá szerveződését Pilinszky meglehetősen pontosan észlelte is. A nagy témát, Pilinszkynek a modernitáshoz való nagyon összetett s kellően máig nem elemzett viszonyát, persze, egyetlen rövid előadásban nem lehet kielégítően tárgyalni. De Ady-képe alapelemeinek értelmezésével e viszony néhány lényeges mozzanatát föl lehet villantani. A következőkben magam csupán erre teszek kísérletet. A tulajdonképpeni értelmezés előtt, persze, néhány tényt célszerű emlékezetünkbe idézni. Mindenekelőtt arról kell szólni, hogy Pilinszky életében, köztudottan, jelentős szerep jutott Ady életművének. A gimnazista, az iskolában oktatott irodalomtól még ódzkodó majdani költő, 14 vagy 15 éves korában, 1935— 36 körül Ady verseit hallva ébredt rá a költészetre, a költészet varázsára. Ezt maga is többször megvallotta, nyilvánosan is szólt róla, sőt ma már a Pilinszkyirodalom is számontartja. (Vö. Tüskés Tibor, 1986.) Joggal, hiszen ennek az élménynek a hatására „döntött" úgy, „hogy költő lesz". (Pilinszky János, 1994. 64.) Utóbb azonban bonyolultabb, sőt ellentmondásosabb lett a viszonya a költőelődhöz. Mi több, fölszínesen olvasva elszórt utalásait, interjúkban elhangzott néhánymondatos gondolatmeneteit, az Adytól való eltávolodás jeleként is értelmezhetjük azokat. Bár írásaiban szinte mindig tételesen elismeri Ady költői nagyságát, igazán közel hozzá már nem Ady, hanem - a magyarok közül - József Attila állott. Ha Adyról szólt, szinte mindig szólt József Attiláról is, és utóbbit következetesen egy hozzá közelebb álló magatartás és modor példájaként hozta föl. Sőt, vegyük észre, Adyról szólva az igazi viszonyítási pont éppen József Attila volt számára, az Ady-értelmezést ez utóbbi költészete felől végezte el. De úgy, s ez az igazán tanulságos, hogy a két költő-előd szembeállításával voltaképpen a modernitás alakulástörténetét, alaptendenciáját is jellemezte.