Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

PRAZNOVSZKY MIHÁLY: A Nagy László emlékülés megnyitója

A NAGY LÁSZLÓ EMLÉKÜLÉS MEGNYITÓJA Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntöm Önöket a Petőfi Irodalmi Múzeumban minden olyan kollégám nevében is, akik részt kéltek és vállaltak e kétnapos emlékülés megrendezéséből. Szép hetünk van a múzeumban - hétfőn este Ady emlékét idézte Fráter Zoltán színpadi játéka, kedden délelőtt József Attila versmondó versenyt tartottak a fővárosi diákok, szerda délelőttre kicsit besegítettünk a Gát utcai szülőház kiállításának újjárendezésébe, délután megnyitottuk a Nagy László kiállítást, s most két napon át a költő emlékét idézzük. Ne vegyék dicseh'ésnek - pedig nagyon úgy tűnik -, nálunk majdnem minden hét ilyen. Hívjuk és várjuk mindazokat, akik otthonra vagy csak lehetőségre várnak, helyet adunk könyvpremiereknek, irodalmi egyesület rendezvényének, kiadó bemutatásának, diákok irodalmi versenyének. Csak hirtelen ami eszembe jut az elmúlt pár hétből; Kovács István válogatott verseit tartalmazó kötetének bemutatója, Lator László és Domokos Mátyás beszélgetése, Mándy Iván és Réz Pál beszélgetése, megemlékezés Komjáthy Jenőről, Szerb Antalról és így tovább. Amíg a mélyben, azaz a munkaszobában láthatatlanul folyik a gyűjtő, feldolgozó munka, addig fent, a befogadó múzeumban él és működik a magyar irodalom egyik asyluma. De milyen menedék ez - Önök is tudják, tapasztalják, hiszen mindennapos vendégeink - ; ha belegondolunk, hogy Arany János szomoríi-szép szavai 1862-ből nekünk íródtak, amikor az akkori Nemzeti Múzeumot így nevezte: A nemzet cifra koldusa. Nem panasz ez, csak fájdalom. Úgy látszik, rólunk soha nem múlik el a cifra nyomoniság kora. Ámbátor lehet, hogy a jelző, de csak az, lekopik rólunk. A mi esetünkben a cifra nem a látszat fényességét jelenti, hanem az ékességet. A szegények vagyunk, de jól élünk megfontolandó gondolatiságát. Szegények vagyunk, de Nagy Lászlóval élünk. És József Attilával és Illyés Gyulával és Weöres Sándorral - hogy csak az elmúlt egy-két év kiállításaira, emléküléseire gondoljak. És persze mint mondtam, Nagy Lászlóval is. Tegnap a kiállítás megnyitóján azt mondtam, nem a félig meddig kerek évforduló késztetése hozta létre a kiállítást, s nem is hogy költészetét sanda szándék fenyegetné. Mi vagyunk, mi lennénk bajban, ha nem emlékeznénk állandóan a költőre és életművére. Most sokan vagyunk együtt. Van aki számára ez meglepetés, van akinek nem. Az emlékülés rendezőjével, Tasi József kollégámmal sokat beszélgettünk erről. O jobban ért hozzá, elhiszem amit mond. Úgy tudja, még ennél is többen kértek szót, mint akiknek itt most lehetőség adatott. S úgy véli, még többen bántódtak meg, akiket nem szólítottunk meg. Egy így megbántott ország nagyon szimpatikus előttem. Vannak persze hiá-