Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

BOTKA FERENC: Déry Tibor és Nagy László

Minden pótlék. Minden, a gép által előállított részmunka, még ha tökéletes is, tagadja az embert, mint egységes egészet..."

39 Nagy László nem fogalmaz ilyen élesen. A Zöld Angyal című hosszú költeményében* már-már mintha visszalépni látszana a Búcsúzik a lovacska gépellenes motívumaitól. Vívódva ugyan, de hőse mégiscsak fölérzi a régi falu eltűnésének szükségességét, s felismerésének szorítását bizonyos mértékig enyhíti, hogy a pusztítást maga a természet végzi el. A régi falu napi használaton kívül rekedt épületeit, tárgyait elborítja a penész s a gyomnövények zöld burjánzása. Ám a „belenyugvás" csupán látszat, s csak arra jó, hogy annál élesebben és fájdalmasabban ellenpontozza azt a megrendülést, amely - a költő édesapjának elvesztése kapcsán - az Ég és föld című oratóriumban a felszínre tör. Immár egyértelműen érzékeltetve azt a pótolhatatlan hiányt, amit a technika és a mechanikusan végrehajtott gépesítés a gyerekkor környezetében előidézett.

41 Az ökológia pástján - a humánum védelmében - ismét egymás mellett találjuk irodalmunk e két különböző generációjához tartozó képviselőjét. (Van valami ismételten jelképes abban, hogy az atomkor, a tudományos és technikai forradalom szorongató létkérdéseire az azonos hullámhosszon gondolkodók szinte azonos időpontban keresték a választ, s még műfaji választásuk is egybeesik. Illyés Gyula is, Déry Tibor is, s - mint láttuk - Nagy László is az oratórium mellett döntött.

42 Válaszaikban a hangsúly, igaz, különböző. Az éden elvesztésében Illyés az emberben rejlő eredendő jobbat-akarásban, a Szembenézni befejezésében Déry az életet továbbvivő biológiai erőben látja a megmaradás zálogát; megrendülésének friss sebeivel viszont Nagy László még nem tud s talán nem is kíván továbbra tekinteni. - Éppen ezért mi sem kívánjuk erőszakkal megvonni e hármas együttállás „tanulságait". Megelégszünk puszta felvillantásával.) Déry Tibor három arcképe Mint az Élet és Irodalom munkatársa, Nagy László három alkalommal rajzolta meg idős barátja portréját. (Félig-meddig szerkesztőségi feladvány volt ez, hasonlóan Simon István vagy Lengyel József arcképeihez, hogy csak a költő naplójában említetteknél maradjunk.)

4

' Az első még 1966-ban, Réz Pálnak az interjújához készült.

44 A fény klasszikus megoldással a jobb felső sarokból esik a fejre, amely átlósan fordul felénk. Az arc nagyobbik fele homályba borul. A sokat megért tekintet sötétben marad: részben maga elé mered, részben önmagába (börtönemlékeibe?) merül. A kép szabadon maradó szélein - a G A. úr X.-ben világa, nem dramatizált pátosszal, hanem a regény koncepcióját követve - tisztes fölénnyel és iróniával. Apró, gyermekrajzokra emlékeztető vázlatos emberfigurák, a hatvanas években nemzetközi hírnévre szert tett német A.R. Penck modorában: egymásnak magyarázva várakoznak a közös kondérban fövő étel előtt; gépek fogaskerekei kapaszkodnak egymásba - és a melléjük állított kezelő hátába, amelyre ugyancsak fogaskerekek vannak applikálva; megjelennek a „lovasok" is, akik lónak kinevezett embertársaik nyakában ülve élvezik a kikapcsolódást; alul - egy tömbház előtt felemelt karú szó-