Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

BOTKA FERENC: Déry Tibor és Nagy László

Levelek tekintetében viszont nincs elkényeztetve a kutató. Nemrég közzétett naplójában a költó' említi, hogy idős barátja levélben köszönte meg összegyűjtött műveinek négy kötetes kiadását. 22 Maga a levél azonban nem áll rendelkezésünkre. (Igaz, sajnos a Dérynék megküldött kötetek sem.) - Annál kedvesebb viszont a Déry hagyatékból előkerült, keltezés nélküli rövid levelecske, amely ugyancsak egy kötetet köszön meg, s amelyet talán érdemes teljes terjedelmében idézünk: „Kedves Tibor Atya! Könyvedet szeretettel elolvastuk, s minden cicoma nélkül hódolunk Neked. Szívből kívánunk minden jót Nagy László Margit" Alatta egy szív rajza - benne a következő szavak: „Ez a szív Böbéé. " 23 Egy 1975-ből származó, az ötven éves költőt köszöntő sorok közvetlensége vissza­igazolni látszanak e kölcsönös szeretetet. 24 Nagy László említett naplója egyébként arról is tanúskodik, hogy írója szívesen olvasta öreg barátja írásait, köztük a Napok hordalékait. 75 Talán nem érdektelen megemlítenünk egy közös barát, Kondor Béla nevét sem. Úgy tudni: Nagy László és Déry együtt tekintették meg 1973-ban Kondor kiállítá­sát. 1 S arra sem érdektelen emlékeztetnünk, hogy a G.A. úr X-ben című regényé­nek borítólapját - Kondor Béla készítette, nagy valószínűséggel az író kérésére. 27 A leghosszabban - közel két héten át - Párizsban időztek 1968 november végén, az UNESCO közgyűlése idején; amikor a magyar szellemi élet számos képviselője „rajzott ki" a francia fővárosba, a legkülönbözőbb szervek meghívására vagy kikül­detésében. 28 - E közös programok emlékét Déry és Böbe naptári-noteszei őrizték meg számunkra: November 21.: Szajna parti séta, majd a boulevard Saint Michel megtekintése. Es­te Illyés Gyula is velünk van: vacsora Geroges Charairékkal (utóbbi jó barátjával) egy spanyol kiskocsmában. November 21-23.: kirándulás Bourges-ba. Az előbbiekhez Kósa Ferenc filmren­dező is csatlakozik. November 24.: közös program a két „nagy öreggel". Felkeresik a Bastille-t, a Szent Lajos szigetét és a Mont St. Geneviéve-t, ifjúkori lakásaik és együttléteik színhelyeit. 30 Vacsora Kassai Györgynél, Németh Andor nevelt fiánál, Déry fordító­jánál. November 25.: a három „nagy" közös műterem-látogatása Beck András szob­rászművésznél, este vacsora Charairéknél. Itt jelen még: Illyés és Jean Rousselot, Paul Chaulot, Jean Follain, Guillevic - a magyar irodalom jeles barátai. November 26.: közös irodalmi est a Magyar Intézetben. November 28.: ismét vacsora Charairéknál. November 29.: Déryék és Nagyék kirándulása Ermenoville-be, az ismert Rous­seau-emlékhelyre. November 30.: csupán egy rövid bejegyzés: „Nagy Lacival festék!"...

Next

/
Oldalképek
Tartalom