Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

BOTKA FERENC: Déry Tibor és Nagy László

amely kísérteties erővel idézte fel a korán elvesztett József Attila törékeny, védtelen alakját, s leíró költeményeinek némely jellegzetes fordulatát. - Igen valószínű, hogy a felsoroltak közül valamennyi közrejátszott a vonzódás és a kölcsönös rokonszenv kialakulásában. Ám, ha Nagy László egy későbbi megnyilatkozásának főbb tételeit vesszük tekintetbe, az is nyilvánvalóvá válik, hogy kettőjük kapcsolata mögött nemcsak ösztönös, de az élet és a művészet feladatait egybecsengően értelmező nézetazonosságok is meghúzódtak. „Tudom, hogy néhány írásom sokaknak nehezen felfogható vagy majdnem érthetetlen - így a fiatalabb. - De nem mindig az én verseimben van a homály, hanem az esztétikailag képzetlenekben és a renyhékben." (Déry ugyanígy vélekedett a kifejezés kérdéseiről, mondván a világ bonyolult összefüggéseit is csak összetetten lehet megragadni.) - „Voltak illúzióim; jórészt magam végeztem velük. Hitemben, ami ifjúkorom óta éltet, megcsalatkoztam, megrendültem. Megrendüléseimet nem szégyellem. Hozzátartoznak az emberi és költői sorshoz." (Ezeknek a szavaknak párhuzamaként elég, ha csupán felvillantjuk az 1945-ben friss hittel újrakezdő barát későbbi politikai csalódásait és meghurcoltatásait.) „Noha költészetem visel népi jegyeket is, nem tartom magam népi költőnek, sem a stílus és téma szerint, sem a szó néptribuni értelmében."

3 Ez a kijelentés is tökéletesen rímel Déry felfogására, aki egyetemes és oszthatatlan magyar irodalomban gondolkodott, s már 1954-ben figyelmeztetett a népi-urbánus kettéosztottság újratermelődésének veszélyeire. Tanulmányunk e megkapóan tiszta és példaértékű férfibarátság emlékeit kívánja - némi megbocsátható filologizálással egybekötve - két fő- és két melléktételben összefoglalni, A segítségnyújtás egy sajátos formája és időzítése A költőről készült összefoglalók elismeréssel emlékeznek meg Déry Tibornak A nap jegyese című kötetről írt jegyzetéről," s kitüntető helyen idézik befejezésének halk „próféciáját": „Ne mulasszuk el a figyelmeztetést: itt a szerénység megható csendjében alighanem egy nagy mű készül."

6 Első fő tételünk mondanivalójához Déry írásának megjelenési időpontja kínálja a kulcsot. Azt a momentumot, amely a bibliográfiai feldolgozásokban rendszerint elsikkad (amikor is nem a keltezésre, hanem lapszámra utalnak); nem is szólva a cikkgyűjtemények azon szerkesztési gyakorlatáról, amely a művek alatt csupán a megjelenés évszámát tünteti fel.

7 Dérynék e jegyzete ugyanis Egy fiatal költő címmel eredetileg a Szabad Ifjúság október 5-i számában jelent meg - jóval a kötetet ismertető és kifogásokkal igencsak bővelkedő bírálatok közzététele után. A központi pártlapban Diószegi András teszi szóvá augusztus 27-én a kötet, illetve a költő „kettősségét", „misztikus eredetieskedését", „homályát", gondolatvilágának ellentmondásosságát, reménytvesztett hangulatait, „felületes általánosításait", gyanakvását stb. - amit megengedhetetlennek tart. Igaz, biztosítja a költőt tiszteletéről -, és „segítségére" kíván lenni, „hogy