Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)
JÁNOSI ZOLTÁN: Nagy László mitologikus költői világa
E három aspektusúan rétegelt szemléleti és világmodellel Nagy László egy, a maga problematikusságában is (a „mindenségember" kérdőjelei, a teleologikus történelemtételezés, a mindennapi világ redukált közvetíthetősége 43 , a viszonylagos tematikai és tónusbeli homogenitás 44 stb.), rendkívül érzékeny, organikus, az adott valóságot a létegész keretei közölt autentikusan megragadni és kifejezi képes - az egyetemes remilologizációk alkatával egybevágó - poétikai rendszert teremt, szemben kora egyes lírai irányzatainak a „törmelékvilágok", a minimálisra redukált világok" 45 felé vonzódó tendenciáival. A vázolt sajátosságok Nagy László költészetét a világirodalom nagy remitologizációs áramába kapcsolják. Ott jelölik ki (Juhász Fcrencével együtt) tágabb rokonságát és státusát a nagy mítoszok alapelveit rekonstruáló (esetében az alsó mitológia arheaikumára támaszkodó, így szorosabb körében népi) líra egyik magyar irodalmi betetőzéseként. Az életmű egyetemes hátterében tehát nemcsak a gyakrabban emlegetett Blake, Garcia Lorca, Dylan Thomas állnak, hanem más, a korukat és az emberi utat a mítosszal modelláló, törvénykereső történelemértelmező művek is (Thomas Mann, Joyce, Bulgakov, Ycats, Eliot munkái). S megvonhatok a párhuzamok a nemzeti identitásukat kereső népek archaikus népi mitológiai talajról felszökő, a „modern intelleklualizmusl, milologizmust és társadalmi realizmust" 1 (Meletyinszkij) együtt lélegeztető, az emberi korlátokkal és a külső elnyomással általuk szembeforduló művészetével: a latin-amerikai (és egyes európai, afrikai, ázsiai) irodalmakkal is (Amado, Arguedas, Carpentier, Asturias, Pablo Neruda és főképp Garcia Márgucz művészetével). Az ő modellált világuk áll genezisében, rétegeltségében, eszméiben, történelmi kereteiben is leginkább szinkronban Nagy László mitologikus életművével. A pályavégen viszont, a Versben bujdosó (1973), s különösen a Jönnek a harangok értem (1977) kötetek egyik számottevő vonulatában változás éri az addig jól működő remitologizációs költői rendszert. A jelölt vonulatban ugyanis az addig centrumban álló, archaikus héroszok törvényeivel megformált mitikus-heroikus hős önmaga mítoszi teremtett világának perifériájára szorul. Helyére ismeretlen, idegen erők nyomakodnak (Egzakt aszály, Medvezsoltár, A havazás árnyéka). A hős új aspektusból kénytelen szemlélni önmagát és a létezést, és ez - hangsúlyozottan a kései líra csupán egyik ágában - a mítoszi világrend megrendüléséhez, a remitologizációs struktúra megbomlásához vezet. A mitikus világkép mellett, illetve azok helyén megjelenik az abszurd és tragikus-groteszk is, amelyek átszínezik, megtörik, bomlasztani kezdik a mitikus szerkezetet, s abból időleges kilépésre is kényszerítenek (lcgláthatóbban a Vidám üzenetek ciklusban). Különböző társadalmi, költészettörténeti és szubjektív fejlődésből fakadó okok miatt megrendül tehát a mítoszban rejlő küzdő elvű, a tragikum optimista modelljét felmutató létkoncepció. Nagy László hősét is megkísérti a modern dráma és regény hőseinek sorsa, a tragikumképtelenség (a tragikum lehetőségének, kereteinek széthullása), a vákuumba zuhanás, az ellehetetlenülés, csclekvésértelmetlcnség. A hős olykor bábszerű, groteszk-tragikus vagy anakronisztikus figurává válik. Sőt egy szinten az egykori hérosz tipikus clown-jegyeket magára öltve bábjává, játékszerévé is válik az ab-
