Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

TÜSKÉS TIBOR: Nagy László: Inkarnáció ezüstben

versben 63:14. Vagyis a sorvégek és a gondolati periódusok egybeesése négyszer annyi, mint az áthajtásoké. Az egybeesés a legsűrűbb a gondolatilag is legnyomaté­kosabb figyelmeztetésekben. A sorok szótagszáma zömmel kilenc (30 sorban) és tíz (28 sorban). A monológ részben több a kilenc szótagos (23 sor) és kevesebb a tíz szótagos (17 sor); a figyelmeztetésben fordított az arány: itt több a tíz szótagos (11 sor) és kevesebb a kilenc szólagos (7 sor). A sorok ritmikailag két részre, két ütem­re tagolódnak, leggyakrabban az 5/4 illetve a 6/4 képlet szerint. Vagyis többnyire az első ütem a több szótagú. A második ütem végét - mely mint említettük: többnyire gondolathatár is - csonka ütem illetve hiátus zárja. A monológ részek közül a leg­zeneibb, a legpergőbb a harmadik megszólalás: a már említett alliterációk mellett itt a sorok többnyire rövidek (a 19 sorból 15 sor kilenc szótagos). A különféle szó­ismétlések („itt, „ideje") és felsorolások is e szerkezeti periódus zenei súlyát növe­lik. Az időmériékes verselés valamely meghatározott képletét nem fedezhetjük fel a versben, de a sorokon átsejlik a magyar nyelvhez közelálló jambus. Az ilyen vers­részletekre gondolunk: „ezüst-kezünk", „kihallgat, összeadja", illetve: „magas ha­zánkban", „fehér szívében", „ezüst-arcunk fájt már a csókra / ezüst-kezünk cédrus­pohárra". Aligha véletlen, hogy az utóbbi szókapcsolatok és sorok a zeneileg egyébként is gazdagnak, pergőnek érzékelt harmadik monológ-részben fordulnak elő, s a szöveg akusztikai hatását emelik. Az Inkarnáció ezüstben - bár terjedelme csupán 77 sor - azoknak a versmonu­mentumoknak, versszimfóniáknak, hosszú énekeknek (Búcsúzik a lovacska, A forró szél imádata, Menyegző, A Zöld Angyal stb.) a rokona, amelyekben a költőt az em­beri lét erkölcsi minősége, morális tartalma foglalkoztatja, amelyekben Nagy László általában tragikus hangoltságú világ- és létszemlélete jut kifejezésre. Domo­kos Mátyás mondja: Nagy László költészete „világok fordulóján, régi és új apoka­liptikus törésvonalán formálódott". A régi és az új harca, a hűség és az árulás, a helytállás és a hűtlenség - tág értelemben a jó és a rossz - szembenállása a vers központi gondolata. Az Inkarnáció ezüstben az ember és a világ, az egyén és a tár­sadalom ellentétét mutatja fel. Nem kétséges, hogy a költő mi mellett áll, mit vall sajátjának, és mit utasít el. Nagy László számára a legfontosabb erkölcsi érték, igaz­ság és norma a hűség, és a legnagyobb bűn a hűtlenség, az árulás. A drámai hangoltságú vers e gondolat köré szerveződik. A költő hite, a versből kiolvasható léte­zésélménye: az egyén kiszolgáltatottsága, az ember árvasága a vad, az érdekek által mozgatott világban. A korszerű műelemzésnek, vcrsérlclmczésnek ma már - ha erre mód van - elen­gedhetetlen eszköze a költő szövegmondásának a vizsgálata. Ady, József Attila, Radnóti költészetéről többet tudhatnánk, ha hangjukat, versmondásukat megőrizte volna az erre alkalmas és korukban már meglevő technika. Babits, Pilinszky és Nagy László költészetéről többet mondhatunk, mert néhány versüket a költők in­terpretációjában is ismerjük. Nagy László versmondása - tájnyelvi ízek nélküli, de a dunántúli beszéd, hanghordozás jellegzetességeit megőrző, a nyílt és zárt e hangok közti különbséget érzékeltető - kántáló, ünnepélyes, a beszédet a köznapi intonáció fölé emelő megszólalás. Az Inkarnáció ezüstben is így mondja, így adja elő. Ahol

Next

/
Oldalképek
Tartalom