Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

„Műveld a csodát..." Vallomások Nagy Lászlóról - TASI JÓZSEF: Nagy László színezüst inkarnációja (Utószó)

Lobogónk Nagy László? Néhány éve úgy véltem, hogy Illyés Gyula, hatalmas életművének fő vonulata révén, mintegy posztumusz vezérévé válhat a népi írók mai csoportosulásának. Nem így történt. Nevét intézmények és alapítvány viseli, de a népi írói mozgalom legradikálisabb hívei nem tudják elfeledni, hogy Kádár Jánossal parolázott és Aczél Györggyel - taktikázva és viaskodva bár, de mégis - barátkozott. Nagy László sokkal alkalmasabb eszménykép ez írói-politikai csoportosulás számára. Korai sematikus verseit, köteteit 1954 után megtagadta; a hatalommal való karakán szembenállására kötetünk írói is több példát hoznak fel. Költői-emberi példaképe Ady Endre volt - s tudjuk, ő a húszas évek végén szerveződő népi írói mozgalom legfénylőbb csillagaként ragyogott. (József Attila 1930-ban írt híres ódájában Ady már maga a megtestesült Ige a barthás, azaz népi elkötelezettségű fiatalok számára: „eke hasit barázdát uj húsában, / mert virágzás, mert élet és örök.") Ugyancsak korán jelentkezett az Ady piedesztálra emelését elutasító ellentábor is. 1929. január 27-én Zsolt Bélának vezércikke jelent meg Ady Endréről a Magyar Hírlapban. Szellemes fordulattal jellemzi itt az Ifjú szívekben élek című röpirat táborát, „...amely nem kis részben annak köszönheti mai aktualitását, hogy Ady Endrét a halott Szolimán módjára felültette a lóra és mögéje sorakozott. (...) De itt valahol, ott valahol, négy-öt magyar összehajol és óvatosan, de mohón reklamálja az Ady-revíziót." Megtörtént. A párhuzamot továbbvíve: a „Nagy László-revízió" igénye is mintegy tíz évvel a költő halála után jelentkezett s ma is tart. Mindkét törekvés képviselőinek írásaival találkozhat kötetünk olvasója. ( NB. Kiss Ferenc 1974. július 22-i naplójegyzete szerint szolimáni szerepet szánt Illyésnek is a népi tábor. Ld. Eletünk, 1995/10.) Azt hiszem, ez a lobogóvá minősítés, illetve revíziós szándék idővel le fog csillapodni. Hiszen Ady sem annyira vízválasztó ma már, mint a húszas-harmincas évek fordulóján. Az ideológiai bátorítást sugalló személy szerepét át fogja venni a költő, aki kétségkívül a XX. század egyik legnagyobb alkotója volt. Utódainkra a versek maradnak, amint Ady életművéből is ez a legidőállóbb. „Ragyogtam én is... " Végül egy személyes emlék és vallomás. Nagy Lászlóval fiatal kritikusként gyakran találkoztam az Élet és Irodalom szerkesztőségében. Meglehetősen ismertem, hisz két interjút is adott a népi kollégiumokról, Árpád fejdelem úti lakásán is megfordultam. És mégis..., annyira tiszteltem őt, hogy sohasem akartam bizalmasa lenni. Nem tolakodtam a közelébe, de boldog voltam, ha kézfogásra, pár szóra méltatott. 1971 nyarán úgy adódott, hogy a kalocsai folklór fesztiválon is találkoztunk. Már vége volt a táncbemutatónak, de ha lehunytam szememet, még kavarogtak előttem a gyönyörű varrottas szoknyák és viselőik. Késő este, ebben a fellelkesült állapotban találkoztam Nagy Lászlóval. Czine Mihállyal beszélgetett. Csatlakoztam. És megtörtént a csoda: „ragyogtam én is" és „áldottnak éreztem lényemet", mert Nagy László közelében lehettem. ÇTttsi József*