Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)
„Műveld a csodát..." Vallomások Nagy Lászlóról - TÓTH ERZSÉBET: „Nem fájt semmi, csak a lélek."
r/7î(/i &f*zxéfjet „NEM FÁJT SEMMI, CSAK A LÉLEK." „Nem fájt semmi, csak a lélek." - írta le naplójába Nagy László, azon ritka pillanatai egyikében, amikor a test fájdalmát nem érzékelte. De van-e nagyobb fájdalom a lélek fájdalmánál, kérdezhetnénk, és létezik-e, hogy a lélek fájdalma előbb-utóbb át ne sugározna a testre is? Mi fáj nekem akkor, amikor napokon át, megmagyarázhatatlan módon és feltartóztathatatlanul zuhognak bennem Nagy László sorai: Három nap, három éj sötét a nap, az éj világos. Három nap, három éj neked virrasztok, hűtlen Drágalátos. Három nap, három éj tekintetemtői ne kanyarodj el végleg, három nap, három éj ne szikiásítsd meg ajkad, véredényed, három nap, három éj kihányom amit bevettem s megettem, három nap, három éj igézlek lágyan, vasból vetkezetten, három nap, három éj magam megadva mindenem ajánlom, három nap, három éj mint kisded szívd a vérem és a lángom, három nap, három éj ha élek még, a torkomnak te essél, három nap, három éj pacsirtás kézzel fojts meg engem, testvér! Áramlik bennem évek óta ez a vers, pedig látszólag nem halt meg senki. Kit gyászolok ilyenkor? Magamat? Valakit, aki még él, de ez a vers bennem tudja, hogy már nem sokáig? Ilyen szomorú rejtélyekkel ajándékoz meg engem nagy László még most is, 17 évvel a halála után. Akkor, amikor egyébként - eltekintve az ilyen ünnepélyes pillanatoktól - nagy a csönd Nagy László körül. Hozzá kell tennem: teljes joggal. Mert versei kínos perceket szereznének nekünk, ha lenne bátorságunk szembesülni velük. Mit kezdhetünk például azzal, hogy:
