Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

LÁZÁR ERVIN: Nagy Lászlóval az Élet és Irodalom szerkesztőségében

Láthattam a tárgyakhoz, a kétkezi munkához való vonzódását, gyűjtötte a nemes fákat, szerszámokat, hogy aztán szobrocskákat, karkötőket, nyakba aksztható díszeket faraghasson. Sose felejtem el a napot, amikor egy jó két méteres karvastagságú kábeldarabbal állított be a szerkesztőségbe s ragyogó arccal újságolta, hogy száz forintért sikerült neki ezt a kincset megvásárolnia a régi telefonvezetéket bontó munkásoktól, s amikor értetlen tekintetemen látta, hogy nem kincsnek, hanem ócskaságnak nézem a kábeldarabot, megmutatta a vágásfelület szurokszigeteléséből kikandikáló ceruzavastagságú rézdrótokat. Nosza nekiláttunk, lefejtettük a kábelről a bádogköpenyt, kihámoztuk a fekete ragacsból a kincset. Valóban gyönyörű rézdrótok voltak. Igaz, nemcsak a kezünk, ruhánk lett szurkos közben, de még a szerkesztőségi szoba fala is. De aki ismeri ezekből a rézdrótokból előállított ékszereit, tárgyait, az bizonyára azt mondja velem együtt, hogy megérte. Eleinte azt gondoltam, csak valamiféle menekülés ez a tárgyakkal, anyagokkal való játszadozás, de most már tudom, hogy tévedtem. A kétkezi munka, a természet szeretete, az anyag ismerete lényegéhez tartozott. S mivel nem szeretném sokáig rabolni az idejüket, be is fejezem azzal a kis epizóddal, ami a nadrágszíj csatommal kapcsolatos. A kiállítás megnyitása előtt Tasi József felhívott, nem tudnám-e odaadni a Nagy László által reszelt nadrágszíjcsatomat a kiállítás számára. S ha már szóba hozta elmondom a történetét. Egy szép napon Nagy László elővett a zsebéből valamit. Ezt neked csináltam, mondta. Es a kezembe nyomott egy szép sárga fényű rézcsatot. Bárki megnézheti, mestermunka. Egy könyv címlapjának rézdúcából faragta, bármilyen mesternek becsületére válna. Elmagyarázta, hol varrathatok a csatra bőrszíjat. Nem volt messze, a Nagy Ignác utcában. S aztán minden nap megkérdezte, fölvarrattad már? S amikor még egy hónap múlva sem volt meg, fogta magát, vett egy bőrszíjat és ő maga fölvarrta rá a csatot. Azóta is viselem, s kénytelen voltam Tasi Jóska kérését megtagadni, azon egyszerű oknál fogva, hogyha kiállítják a csatomat, leesik a nadrágom.