Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

TŐKEI FERENC: Nagy László korszerűségéről

hogy „Verseiben gyakorta találni időtlen, elvontnak tűnő erkölcsiséget". A költő akkor - most a Kiss Ferenc összeállította prózakötetből idézem - így felelt: „Hiszem, hogy a mának írok. Közvetlenül és közvetve is. De csak azt írom verssé, amit regényben, vezércikkben, értekezésben, filozófiai tanulmányban elmondani képtelenség. Különben nincs szükség versre. A hazának ma élő állampolgára vagyok, nem csodalény, nem marslakó. Ha szólok, a mai ember jaját, búját, küzdelmét vagy haragját mondom ki mindenképpen. Nemtörődöm az örökkévalósággal, de egyet szeretnék: verseim a jövő nemzedékeknek okulás végett dokumentumai legyenek egy költőről s erről a sokat emlegetett máról. - Erkölcsi normáim világosak. Aki olvassa verseimet, rájuk talál, szívcsen veheti őket, vagy megütközhet rajtuk. Erkölcsi normáit a szocializmus a közösség érdekében hirdeti megtartandónak. Ha a szocializmus azt követeli, ne rabolj, azt is jelenti, ne rövidítsd meg a közösséget. Ha a szocializmus azt mondja, ne ölj, akkor úgy is értem, hogy a földre tévézett üdvösség már vérontás nélkül is elérhető. A szocializmus a nagy tömegeknek ígéri az anyagi és szellemi felemelkedést. Nevezheti-e bárki polgári moralizálásnak, ha fölháborodok közönséges kupecek civilizált megdicsőülésén! Nem folytatom, mert szocialista moralistaként sem akarok feltűnni. Erkölcsi tételeket megénekelni nem szoktam, de verseim etikai vonatkozásaira kényes vagyok." Személyes meggyőződésem, hogy Nagy László, ha élne, ma is mérce lehetne, s lenne szava a mai problémákhoz is. Nagyra becsülöm Vasy Géza Nagy Lászlótanulmányok című gyűjteményét, amely 1993-ban újra olvashatóvá teszi egy 1988-as cikkének ezt a megfogalmazását: „A korszerűség többféleképpen érthető és értelmezhető fogalom a művészetekre szűkítve is, de az bizonyos, hogy igazából egy műalkotás akkor lehet korszerű, ha a maga korában az. (...)- Ám ha jól belegondolunk 1945 utáni történelmünkbe, annak újabb lejlcményeibe, akkor azt kell mondanunk, hogy Nagy László nemcsak azért korszerű költő, mert a maga korában az volt, hanem azért is, mert lényegében még ugyanabban a történeti szakaszban élünk, amelyben ő élt és alkotott, s azok az ellentmondások feszítik társadalmunkat, s próbálják valamilyen megoldás felé lendíteni, amelyeket a költő is átélt és műbe örökített." (97. lap) - Becsülöm, hogy Vasy Géza vállalja régebbi írásait is, és kíváncsian várom Nagy László kötetét a „Kortársaink" sorozatban. (A könyv azóta megjelent. Szerzője Nagy László politikai fejlődésének dolgában fölöttébb szókimondó, dc sajnos, a „Szerelem" fogalmának értelmezésében ő is fölöttébb „tapintatos".) Magam a Ki viszi át a Szerelmet vers egy határozottabb értelmezését javasolnám. Abból indulok ki, hogy Nagy László a Nemzeti Parasztpártban szocialista lett, s ennek dokumentumait sohasem akarta eltüntetni életművéből, ellenkezőleg, haláláig vállalta azt. A Versek és versfordítások válogatásba is felvette például - akárcsak az idézett interjút - Tavaszi dal című híres versét, amely 1948-ban jelent meg, amikor a Parasztpárt már a kommunista párttal volt szoros szövetségben. Talán érdemes ezt a „jólismert" verset is újraolvasni.