Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

DONKA NEJCSEVA: Nagy László és a bolgár népköltészet

y/Jonna }tyc.veva NAGY LÁSZLÓ ES A BOLGÁR NÉPKÖLTÉSZET A bolgár folklórnak magyar földön való szélesebb körű megismertetésében döntő fordulatot hozott a költő Nagy László. A körülmények szerencsés alakulása folytán a poéta már bulgáriai tartózkodásának elején találkozott a bolgár népköltészettel. Vendégeskedésének gyümölcse népköltészetünk legszebb verseinek, dalainak művészi megszólaltatása. Munkásságával megbecsült helyet vívott ki magának a fordításirodalomban. A műfordítás a költő életének és pályájának olyan részévé vált, melyet egyetlen irodalomtörténész, alkotói világával találkozó irodalombarát sem hagyhat figyelmen kivül. Esetében a szerencsés véletlenhez még számos kedvező tényező társult. Abban az időben és olyan tájon, környezetben született és nőtt fel,amikor még élt a falusi népszokások és hagyományok nagy része, és ahol a felcseperedő fiatalok népi hiedelmek, mesék és énekek hallatán eszméltek a világra, a művészetre. Mindez az adott közösség számára az élő realitást jelentette, és ily módon érthető, hogy a bolgár művészet kapuja nem maradt zárva Nagy László előtt. Köztudott, hogy a költő nemcsak bekukucskált ezen az ajtón, hanem hosszú időn keresztül szívesen látott vendég volt a bolgár szellemiség házában. Minden fordító, aki folklór átültetésére vállalkozik, számos nehézséggel találja szemben magát. Még ha birtokában van a fordításművészet valamennyi kelléke - akkor sem képes áthidalni a kortárs költészet és a folklór közötti eltéréseket. A nehézség elsősorban a számos nyelvjárási kifejezésből adódik, amelyek az irodalmi nyelvtől csak lexikális és stilisztikai „ízükben", archaizmusukban, dialektusukban, és jövevényszó minőségükben különböznek. A bolgár énekek esetében főleg a turkizmusok ilyenek. Nem kevésbé jellemzőek a folklórra azok a lexikális, szintaxisbeli és morfológiai sajátosságok sem, melyek az egyes nyelvjárásokat alapul véve lényegesen eltérnek az irodalmi nyelvtől, és az alkotásoknak helyi vagy történelmi ízt kölcsönöznek. Természetes, hogy az idegen kevesebb esztétikai információt kap, hiányzik azon költői ornamentumok egy része is, melyek tartalmi és pszichológiai szempontból fontos szerepet töltenek be... Folklorisztikus alkotásokat azonban mindig fordítottak és fordítani is fognak és seregnyi ilyen átültetés sorolható a műfordítás remekei közé, gondoljunk például az orosz és más népek költészetét közvetítő Rab Zsuzsára, vagy Képes Géza finnugor népköltészeti fordításaira!