Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

JUHÁSZ PÉTER: Nagy László és a bolgár népdal

tfufuwz- fielet* NAGY LÁSZLÓ ÉS A BOLGÁR NÉPDAL Még a költő életében közöltem egy tanulmányt a Tiszatájban Nagy László bolgár népdalfordításai címmel. 1 Az írás megjelenése után döbbentem rá, hogy a címe félrevezető. Megtévesztő, mert azt sugallja, hogy Nagy Lászlónak vannak népdalfordításai. Holott épp azt fejtettem ki, hogy amit Nagy László csinált talán helyesebb lenne, ha nem fordításnak neveznénk, hanem ennek a szónak olyan szinonimáját keresnénk meg, amely adekvátabb a költő által végzett művészi alkotó munka lényegével. Az „átköltés", „bolgár népdal után", „Bearbeitung", „imitation", „adaptation" formulák a „fordítás"-nál bizonyára hívebben tájékoztatnák az olvasót a vállalkozás jellegéről. Egyébként maga a költő sem tekintette a bolgár népdalok „átültetését" egyszerű műfordításnak. „Munka közben szinte állandóan éreztem, hogy amit csinálok, az nem egyszerűen műfordítás. A papírra veteti soroknak a magyar népköltészettel rokon hangon kellett szólniok" - vallja a Sólymok vére utószavában. 2 A tolla alól kikerült sorok azonban nemcsak a magyar népköltészettel szólnak rokon hangon, hanem Nagy László költészetének hangját is idézik. Olyan amalgám ez, amely egyesíti a kollektivitás és az egyéniség elvét. Az évszázadokon át csiszolt képek a fordítás alkotó folyamatában a népdal kliséiből felszabadulva a költő érzésével telítődtek, és új, sajátos egyéni jelleget nyertek. Nagy László fordításában a nép névtelen énekesének kollektív alkotássá vált éneke, a kollektív jelleget részben megőrizve, újra egyéni lírává lett. Akarva vagy akaratlanul, de Nagy László költészetének belső értékövezetéhez is tartozik. Csoóri Sándor szerint „Arany János óla Nagy László az egyetlen fordítónk, aki saját költői nyelvét úgy adja kölcsön egy másik nép költőjének vagy költészetének, hogy vérátömlesztés közben anyanyelvünk minden képessége megmutatkozik: ódonsága és hajlékonysága, csöndje és kérgessége, sikamlóssága és tüze, népiessége és szürrealizmusa." 3 Nincs szükség kifinomult stílusérzékre ahhoz, hogy névaláírás nélkül is felismerjük Nagy László fordításait. Bár már a Szablyák és citerák minden sorában elárulják őt vérmes jelzői, bódító gazdagságú, modernül népies nyelve, az egyéniség elkülönítő stílusjegyei csak a Sólymok vérében erősödtek fel. A szemléletében és alkotó módszerében végbement változást talán mindennél jobban szemlélteti egy bolgár népdalnak az a sora, amelyet Pavel Matev versében újra lefordított, mert lehetőséget ad az összehasonlításra. A Szablyák és citerákban a Sziten dazsd vali kato margarit (»Aproszcmu cső hull, mint a gyöngyszem«)-ot még úgy fordította: Szapora dér hull, mint a kölesszem.

4 Az esőből déri csinált, hogy a gyöngyszemeket a min-