Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

NYILASY BALÁZS: Esztétikai problémakörök a Nagy László-költészetben

nért is, tovább"), e furcsa „transzcendálást", mindenen túlszáguldást a verszárásban megoldásként, végső lehetőségként mutatva fel. Miért ezek a kusza jelentéscserék, irányváltoztatások, attitűdváltások? Miért kavarog az elbeszélői állásfoglalás olyan kusza együttesben, amelyben az egyes jelentésirányok végül is egymás hitelességét oltják ki? Van-e ennek a problematizálásnak valamiféle „főcsapása", emberileg tisztázott iránya, tartalma? A mű a pusztuló faluközösség, a márlíromságba kényszerült személyiség vagy a „Tékozló-ország"', a diktatúrában tönkretett magyar világ látomása kíván lenni? Az általam észlelt inkoherenciák elsősorban azzal magyarázhatók, hogy a Nagy Lászlói, alapvetően kétpólusú valóságszemlélet a bonyolultabb, több oldalú megközelítést igénylő helyzetben elbizonytalanodik? Vagy e bizonytalanság mögött végső soron az írói állásfoglalás zavara, a valóságproble-matizáló kritika bizonytalansága áll? S mennyiben látszanak az itt felmerülő kérdések általánosíthatóknak, a Nagy Lászlóéletmű más részeivel kapcsolatban is fölteendőnek? Netán arról is szó lehet, hogy a hatvanas-hetvenes évek, a maguk korában merész attitűdmegjelenítéseit, probléma-konkretizációit ma már jóval ellentmondásosabbnak, kétségesebbeknek, kevésbé nyíltnak, gyökeresnek látjuk?... Olyan kérdések ezek, amelyekhez írásom csak szerény válasz-hozzájárulást jelent, a teljesebb recepciós feleletet csak tanulmányok sora, köztük a Nagy László-költészet odaadó kutatói: Görömbei András, Bori Imre, Jánosi Zoltán újabb munkái adhatják meg.