Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

BORI IMRE: Jegyzetek Nagy László költészetéről

költőt a tudatalatti kérgekben úgy kubikoltatsz, hogy ásója is fájva vásik A szerelem s abban a nemiség, a vér üzeneteit tolmácsolja balladás képes beszédében, emlegetve Kondor Bélát, a barátját, és Krúdy Gyulát, a szerelemben tanítómesterét. Velük ünnepli a vér nászát, a „szeretó'zést", a „májusi Mókus-közt", „hol végre csak a csipke a torlasz". 1994 novembere óta pedig irodalomtörténeti tény lett, hogy a Bagolyasszonyka balladás homályában Kiss Anna alakja dereng fel. Mondjuk, hogy a lét balladájának tudatalatti mélyrétegébe látjuk a költőt lemerülni e versben? Más: Prózaverseinek urbánus karakterét e kifejezésforma ősatyja, Baudelaire nyomán és okán tarthatjuk a városi lélek prózaszerű lírai megnyilatkozásainak. „Kis költemények prózában" - adta a kifejezési lehetőség meghatározását a nagy francia költő, és írta föléjük A fájó Péirízs címet. Igaz, Nagy László kis prózaversei fölé nem lehetne felírni A fájó Budapest címet, de a „fájó polgári lét" feliratot már eltűrnék ezek a szövegek, hiszen most már figyelhetünk képzeletének külön leírást igénylő járására is. Szinte bizonyos, hogy a költő túllicitálja ezekben a kisprózákban a verseit: a megnyílt képzelet mutatja, milyen meglátások és érzékelések csodájára képes. És a Baudelaire-ihlctéseken túl beszüremkedtek a Kassák-módú szófűzés példái is: „Áldott s megpofozott vagyok az időben a város kezei által. Örökös harangszavában újraszületve rengtem a nyitott könyvben, bölcsőjében a megváltónak. Fölemelve a fejem a Várost láttam, lánglisztben a molnárokat, gőzölögve a kékfestőket..." Szabályos szürrealista prózaverseket is írt, amelyek ennek a művészeti iránynak magyar példatárában helyet kaphatnak. A szabad képzettársítások örömét élte át ezeket írva, s a képzelet láthatárának a kiszélesedését: most már a messzebbre látás költőjeként is megmutatkozott. Végezetül külön kell szólnom azokról az oldottabb, lágyabb hangszerelésű prózaversekről, amelyek mintha már az utolsó versei lennének. A legnagyobb ezek között a Jönnek a harangok énem, amely az élettől búcsúzás nagy lírai monológja 1975 március havának elején. S bár nem tudja, hogy búcsúverset ír, titkos sugallatoknak engedelmeskedve összegez benne, s kedves motívumait fogta össze. „Elejtem a verset. Majd jöjjetek el értem, harangok." Megjegyzés: A Búcsúzik a lovacska című verset a költőd/reá/ a tengernek című kötetéből idéztük (Budapest, 1966.). Itt a vers tördelése különbözik az 1975-ben megjelent Versek és versfordítások című gyűjtemény sortördelésétől.