Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

BORI IMRE: Jegyzetek Nagy László költészetéről

ben« jelölte ki, úgy állíthatjuk róla, hogy ez az el nem értség, ki nem teljesedettség talán legkonstansabb jellemzője költészetének. Szabad vegyértékű, affinitásokkal teljes a költészete, de nem a beteljesülésé is. Permanens várakozást hirdet - ám kérdés: betölti-e majd költőileg ezt a várakozást: versei a félúton megállt költőt festik a szív és ész, a valóság és a hétköznapok, az álmok és a realitások, az illúziók és az elidegenültség kereszlútjánál. Nagysága éppen ezért nem makulátlan, költészete pedig a félig kimondottság, dilemmái között vergődő Én verseiből született meg. Többször fog újrakezdeni, mint egyszer is célhoz érni. A modern költészet pedig nem ismer kompromisszumokat, hiszen már József Attila idézte a régi pásztortáncot: »Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.« Nagy László verseiben ennek a »pokolnak« a sejtelme és az alászállás ígérete van meg..." Ezek és az ilyen természetű dilemmák természetesen nem véletlenek, ám hadd jegyezzük nyomban meg, az ő költői agonja mindvégig rokonszenves, és ha emlegetjük, nem értékítéletet jelent, hanem ténymegállapítást. Más: Ami meglepő, hogy Nagy László korai verseinek a „felfedezése" indulatokat volt képes szítani, és fura szituációkba kergette és kergeti a Nagy Lászlóval foglalkozó lelkesedést. Ilyen például Kiss Ferencnek a Nagy László zsengéit bemutató tanulmánya alábbi kitétele is az átjavítások kapcsán: „Nagy Lászlót még fejlődéstörténeti meggondolások is vezethették: érett költészetének mitologikus jellegéhez megteremteni a hozzá illő zsengéket. Mint már említettem, egyfajta rekonstrukció ez: így írta volna meg azt az élményt, ha már akkor kész lett volna hozzá a nyelv és a módszer. Rekonstrukció, de nem iskolás, a laboratóriumból csak a szellem él benne: a maga ifjúságát újra átélő tehetség áthelyeződő érzékenysége. Spontánul a füzetekben verselt, ráhagyatkozva a konvencióra, az 1957-es átköltés poéta doctus-i munka..." Érthetetlen, hogy miért támaszt indulatokat a korai Nagy László költészetének jellemzésével kapcsolatos felfogások egyike-másika. így például miért vád az, ha a kritikus ellentmondásokat lát „magatartások, elhatározások, döntések között", s nem látja a „művek belső logikájából következő megoldásokat". Felerősítette az ilyen indulatokat Kiss Ferencnek a Nagy László zsengéiről írott tanulmánya. Azt hirdette, hogy szép hiedelmeket akar eloszlatni, és Nagy László zsenialitásának „bizonyosabb tényeit" akarta tudatosítani. Kopját tör az 1944-es versek kapcsán, csak hát akkoriban rajta kívül tán nem ismerte senki ezeket, később pedig Görömbei András olvasta őket. Másnak nem nagyon volt módja betekinteni Nagy László legkorábbi verseinek kéziratába. Ami e versek kapcsán a Nagy László irodalomban történik, csodálkozásra késztető. Kiss Ferenc álláspontját már ismerjük, de az igényesebb vizsgálódó ezzel nem elégedhet meg. Görömberi András is magáévá tette Kiss Ferenc nézetét e korai versekkel kapcsolatban, amikor ezt írta egyik jegyzetében: „A korai versek megjelenését a Deres majális kötet élén különféleképpen értékelte a kritika, magam a versek kettős keletkezéstörténetét tartom fontosnak, de Nagy László pályakezdését ennek tudatában is csak a Deres majális kötetben publikált versei alapján végzem" (404. oldal). Legtovább talán Vasy Géza ment, aki Görömbei András Nagy Lászlóid