Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

TARJÁN TAMÁS: „Földi a bölcső, égi a baba" (A kisded motívum Nagy László lírájában)

a szapora tízeseket mormoló-kidaloló vershős, hanem a játék-szerelemből, kökényfa-nászból világra fogant „föltartott öklű ringló-gyerek" (a pars pro toto képfiguráció varázsos kis szülöttje) kapja a kisded Jézuska-szerepét. A rügy-motívum azért nem alkalmas motívumunk megnevezésére, mert a rügy szó túlságosan is a növényi lét körében marad. Ugyanez a gond a lehetséges palántamotívummal, amelyben a nyelvi humor is túlhabzik. Az állati lét köréből elvonható legszebb példánkat, neveinket is profánnak éreznénk. A leggyakoribb baba egyben sajnálatosan általánosító és infantilis-játékos is. Kisbaba alakban már megfelelőbb amiként a Játék karácsonykor használja: „Bárd az ég is, meg-megvillan, / lelkeket irtana. / Hamuszürke vatelinban / jajgat a kisbaba." Sajnos, „a kis isten" azonosítás másutt nem, csak itt jár együtt a kisbaba szóval. S mert a kisded-motívumban végül is a Jézuska-Jézus, Kisjézus-Krisztus allúziókat véljük a legfontosabbaknak, a választott terminusban az újszülött Megváltóra leginkább ráértett kisded kifejezés mellett kellett döntenünk. Az istenke, kis isten, Jézuska mint önjellemzés, önmegnevezés A karácsonyfás ember soraiban a Kisjézus változattal jelenik meg. „Meguntam a lovaglást a tarajos vánkos-csikón, elindultam a hóban mezítláb, egyszál ingben" - látja maga előtt babérlevél-talpnyomú kicsin énjét a költő. „Jött szembe velem egy megviselt katonaköpeny a Világháborúból. Sovány ember köhögött benne s hirtelenül tétova lett. Lehet, a Kisjézust vélte sétálni a havon, hiszen a világító templomban őérte zengtek éppen." A katonaköpeny nem lehet nagybetűs megszemélyesítés, el kell törpülnie a tulajdonnévvel riasztó Világháború réme mellett. A köpenyben a sovány ember is személytelen. A gyermekalak, a nevén is szólított „Zászló" viszont - lehet - a Kisjézus. A fiú-motívum (mint gyermek-motívum) összeér a kisded-motívummal, merthogy ez a születés órája: „... akkor születtem, mert akkor léptem először pajzs nélkül a télbe." A Jézuska: kisded Meg\>áltó, emberi tökély, makulátlan ígéret képzete az összes igenelt, ünnepelt kisded-képzet, a felsorolt és fel nem sorolt számos versbeli példa motivikus sűrűsödése, lényege. Ez a kisded születése pillanatakor is magában hordja emberléte végpillanatát, Jézuska Jézus is: mártír Megváltó, meggyalázott tökély, a legszörnyűbb veszteség. Láttuk a motívum visszavételét - most hangsúlyozzuk, hogy a motívum ebben a minősegében (istenemberi minőségében) eleve kettős, és - emberi aspektusból megítélve - eleve önmagát veszi vissza. A Kisjézus Krisztusként tölti be az Atya tervét, művét - de Nagy Lászlónak a mindenkori Jézusban (az ő versbeli Jézusaiban!) a mindenkori Jézuska hiánya fáj. Az ember a maga módján bizonyára együtt értette, egységében fogta föl a karácsony és a húsvét misztériumát - a költő a kisded képét elválasztotta a Mester képétől. Úgy választotta el, hogy a kisded a majdani Mester is; és az isteni kisded, a kis isten minden földi baba, palánta, poronty mása. Nagy Lászlónak sok a korai Mária-verse, egy (vagy több?) szép szerelem nyomán; bulgáriai érzelmi élményből öiökíiődöti. egy „Mária-királynő" alak is. (Ez a bulgáriai Mária, a Tengerréíl fúj a szel szerint, „mintha babakocsin ülne.."). Az egyik legkorábbra datált Mária-dal, a Csillagtúgó éjszakában tökéletes tömörséggel összegzi, amit immár hosszasan fejtegetünk: „Értsd meg, értsd meg, kis Mária: / minden élet