Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

TARJÁN TAMÁS: „Földi a bölcső, égi a baba" (A kisded motívum Nagy László lírájában)

ber a kezdés szerint mind a költővel, mint a későbbi felsoroltakkal azonosul, vagyis az álmodó és a mindenkori álmodók alakmása: „SEBED / SEBEM IS / LIBÁNUSFA HŰ / LIBANONI CÉDRUS / CÍMERÜNK TE VISELED".A férfifélalak testébe „bevésve" viszi a vértanúk, a művészmártírok, a nagy elbukottak és vesztesek (Jób, Istár, Ekhnaton, Jézus, Prometheus, Spartacus, Johanna, Dózsa és a többiek) nevét. A korai, derűs dalban csak azon volt a hangsúly, hogy „magamban én viszem", hogy a csillag-sok embert „mind én viszem". Az első pályaperiódus (a centrum-tudat) és a második szakasz (a kívül-tudat) után a perem-tudat éveibe átsodródott költő már a magához közel érzett nagy fájdalmasok neveit tetoválja a testre, versöntestére: ez az újabb, későbbi „mindenki" már csak a hősök csillagserege. A világrajövetel pillanatában, a születés semmi máshoz nem hasonlítható stádiumában az újszülött - bebugyolálva szeretetbe és szerelembe még - a makidáúanság és a végtelenség megtestesülése. Patyolat-ember és végtelen esély. Ha tudjuk és elfogadjuk, hogy Nagy László a kikezdhetetlen erkölcsi anatómia, a morális szuverenitás, a klasszikus etikai minőségekre (becsület, hűség, szolgálat, igazmondás, hősiesség stb.) fölesküdött költészet képviselője - legendásító utókorában már-már szobra - volt, belátható, hogy miért választotta eszményül az evilági pályájának, szellemi, lelki, testi fejlődésének csupán a kezdőpontján levő, így elvileg negatívumoktól mentes kisdedet. Ami a választás - s egyben a kisded-motívum - erőssége, az a gyöngéje is. A költő a csecsemőben a beleplántált tökélyt sejti, reméli, választja, vagyis a kisdedet bármely nem-kisdeddel szemben választja. Az éppen megszületett van a legtávolabb a mcghalástól, a haláltól. O az, aki még nem kezdte meg romlását, süllyedését; ő az, akire még nem lesnek az ellenfelek; ő az, aki egyszerűen, szeretet- és szerelcmteljescn létezik, és a héroszi feladatokkal még nem kell farkasszemet néznie. A kisdedet még nem árnyékolja a lét tragikuma. A korai Nagy László kissé teátrális búbánataiban vigasz, hetyke örömeiben igazolás (és a majdani, felelős apasághoz bíztatás) a nem kevés kisded-vers. A második pályaszakasz, a kívül-tudat idején a kisded mint „Kisded" a nagybetűs, megszemélyesítetten emelt fogalmi körbe kerül (a Tűz, a Gyönyörűm stb. mellé). Az utolsó esztendőkben a kisded a volt-idő, a felnőtt emberrel való kontraszt lírai figurája, néha pedig, cseppnyi komikummal ábrázolva, a lehetőség-emberke, az esély, a boldogság visszaálmodása. A kisded választása a nem-kisdcddcl - minden illúziótanul szemlélt, idősebb vagy ifjabb éveiben járó, ám már semmiképp sem makulátlan emberrel - szemben gyöngeség is, mivel e választás az érzelmi teltség ellenére mégis az öntudatlanra, a bizonytalanra, a kezdeményre szavaz: Nagy László, a mindig éber moralista hajlott arra, hogy az embert (magát is) a vétkek, eltévedések, katasztrófák árnyékában lássa. Sok a példa nála arra (hozzunk csak egyet, a Havon delelő szivárványt), hogy az elbukott, megingott, önfeladásba kényszerített ember valamilyen kisdedi segítséggel keresi a visszautat önmagához. Hiányérzetet keltene az az emberkép, amelynek ormán a kisded-motívum által karakterizált újszülött foglalna helyet. Nagy László éppen többek közt a fáradhatatlanságot, a tevékeny hozzáértést, az emberi gazdagságot megtestesítő édesanya és édesapa versbeli elevenítésével, a tehetség és a szépség múzsáinak versbe foglalá-