Tasi József szerk.: „Inkarnáció ezüstben”. Tanulmányok Nagy Lászlóról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 5. Budapest, 1996)

SÜMEGINÉ TÓTH PIROSKA: Nagy László címadási jellegzetességei

(Itt jegyzendő meg, hogy Nagy László címeiben 80% a képzett melléknév, ezek dús jelentésűek, hiszen őrzik a névszói-igei tartalmakat.) -birtokos jelzősek (13,2%; Pilinszky: 8%; Simon: 6%) - az időtágítás eszközei is, hiszen a felvilágosodástól a XIX. századig volt mérvadó ez a szerkezet a címadásban. A tagok grammatikai összezártsága feszültséggel terhes, indulati töltésű: A JÖVŐ VACOGÁSA; AZ ÖRDÖG HÁRFÁI c) a hagyományőrzés, a tömörítés és a játékos kedv csoportja a »főnév bővítése határozóval« (11,7%) - akár a klasszikus latin levélformulában: a költő RÓZSA VITÉZNEK »salutem plurimam dicit«. A VIDÁM ÜZENETEK ciklus e darabjait a FEJFÁK ciklus követi, amely a halotti koszorúk együttese: a teljességet egybeölelő költői világot jellemezve d) értelmező jellegűek - sajátosan Nagy László-iak: SZERELEM, CSONTTÖRŐ ÉLET -, s az előző csoporttal együtt kiemelten jelzik azt az alkotói módszert, amely a meglátott pillanatot, a megcsodált valóságelemet rögzíti indulópontul a szellem, a képzelet, a bölcselet kibomlásához, megőrizve a valósággal a kapcsolatot: általa a rétegzett költői üzenet fölfejthető marad, nem individualizálódik szélsőségesen. A cím és a szövegegész együttes szerkezetét vizsgálva legtipikusabb a »kiragadott sor « jellegű cím, noha a Nagy László által is megfogalmazott „egy szó vagy sor köré írt vers" teóriát alapul véve inkább »beepitett sor«-ról beszélhetünk. Jellemző sajátosság ez, hiszen 82,5% az ilyen cím. Tipikus csoportjai: keret jelleggel ismétlődő, refrénszerű, fél- illetve egész sorként vagy szószerkezetként, vers kezdetén-közbenzáró helyzetben megjelenő. Mindezek variációi összetett formákként nagy gyakorisággal az életmű első, második, sebes sodrású szakaszában fordulnak elő, (talán még a művességre törekvés, a tökéletes poétikai jártasság szándéka, a József Attilai példa sejthető bennük). Később ritkulnak, az öt utolsó ciklusban pedig nincsenek is ilyen bonyolult formációk. Az elmélyülő, közösségi gondokkal vívódó költő az asszociatív, jelképi címadást részesíti előnyben, összhangban a töprengő, az erővonalakat fölmérő költői magatartással. A szövegben ismétlődő cím-sorok nyelvtani szerkezete az összes lehetséges formát tartalmazza az egyszavastól a félmondatig, a fölfokozott modalitástól a kéttagú mellérendelésig. Közös jellemzőként c sokféleségen kívül a plaszticitás, a festőiség kínálkozik. A festőnek indult költő látomásos képeiben őrzi a korai vonzódást, s kézenfekvő jelenléte a KÉPVERSEK-bcn, a címekben oly gyakran megcsillanó színekben, a szinesztéziás hatásokban; s a címek 55%-a is képszerű. E felosztáson belül találhatunk rá egy 26,8%-os arányával dominánsnak értékelhető címtípusra: a »lalanyos«, allegorikusan-metaforikusan tömör címekre. Ez a legaranyosabb szórtságban van jelen a ciklusokban, tehát állandóan élő, ható, élményszervező címadási szokásnak tekinthető. E címek, illetve szinonimáik többször ismétlődnek a versben, így az asszociációk nem szabadulnak el, nem fedik egymást a látomás-kompozíciókban. Nagy László-i sajátosság, hogy ilyformán a cím kulcsszó, alakváltozatai „izotópként" () viselkednek. Ugyanakkor a szimbolikus cím jelentésrétegei fölfejtődnek - s az „áttekinthetetlen világegész" feltárhatóbbá válik.