Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

BOTKA FERENC: Déry Tibor és Németh Andor (Egy katalizátor szerep létrejötte és változásai)

az újítások szellemében alkotásra késztette. - A költészet régióiba csábított prózaíró hálásnak bizonyult; s utóbb versben is megjelenítette vitákkal fűszerezett kis műlielyüket „Döbling egy hűvös és illatos utcájában":

1 „...barátom feje kigyulladt mint a rádium és szétterjedt és zengett a szobában és bús ökörszemeivel egy fénylő angyalt nézett a, mosdó fölé - kezében pacsulibokrétát tartott és lábánál valami állatok vidámodtak és egy szedőgép dolgozott biblikus szövegeken - felnyíltam vasszirmokkal a fényben és felcsendültem és rezegtem rokoni hangon és bálványszemmel a csillagok mögé néztem. " Dolgozatunk keretei nem teszik lehetővé, hogy a maga teljességében mutassuk be Déry új, lírikus arculatát s verseinek azt a körét, amelyet hamarosan Ló, búza, ember címmel rendezett sajtó alá. Egy bizonyos: a kötet - ha áttételesen is - az emigránslét érzésvilágából nő ki, s egy tisztának elgondolt forradalom bukása feletti elkeseredés táplálja. A fájdalom „nemes fekete boráról" és a „kegyetlenség füstös fáklyájáról" szól, ájult áldozatokat követelő „buta csatákról", „gonosz ködökről", „hadakozva pusztító" indulatokról, amelyek oktalan herdálják önmagukat és a világ javait. A költő az értelem, a jóság és a szeretet motívumait kísérli meg szembeállítani e pusztulással, ám nem sok eredménnyel (Előszó). Németh Andor „bábáskodása", amely a „közösen átrajongott májusi éjszakákban" kezdődött, voltaképpen a kötetről írt bírálatában ér véget. Bevezetőjében lírai hangvétellel üdvözli benne az „új esztétika" térhódítását és a verseket átlengő „etikus, megváltó pátoszt". A kötet alaphangját a „lassú, nehéz, bentről buzgó elkeseredés "-ben jelöli meg, egyben el is helyezve azt az avantgárd új törekvései közt: „Nem a régi Kassák ünnepi pátosza, s nem az új Kassák groteszkül megdöbbentő sűrítése. Hanem mintegy szintézise a két stíluslehetőségnek, amelyből nyilván az ünnepi pátosz a dérybb." Németh jó érzékkel tapint rá a kötet drámai beállításaira s ezzel összefüggésben a költemények többségében fellelhető epikus szerkezetre. Végül Déiy lírai világnézetét kommentálva sort kerít annak forradalmi, lázadó momentumaira is, ám egyértelműen érzékelteti, hogy azok mögött nem állnak konkrét politikai indítékok. „A forradalom: a természet (kiemelés tőlünk - B. P.) revolúciója ebben a könyvben, s nem az emberé." Talán nem érdektelen kiemelnünk, hogy Németh már ekkor ráérez Déry művészetének elbeszélő jellegére: „Déry Tibor elsősorban epikus költő - írja, majd bírálatát találó, bár 1922-ben eléggé meglepő jövendöléssel zárja - : annak az