Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

PRAZNOVSZKY MIHÁLY: Az író és a táj kapcsolatának megközelítési lehetőségei (Déry Tibor és a Tamáshegy)

félek, hogy halálommal fájdalmat okozok a túlélőknek... a világ mástól fél, a sírt körül állván. Önmagát siratja". S az utolsó bejegyzés záró sorai ezzel foglalkoznak. 1977 júliusa, pár nap a balesetig és a halálig: „Nem tudom, mitől vagyok rosszkedvű. Attól, hogy ami elkezdődik, annak vége is van? Hogy végünk van?" A Balaton emlékével szívében búcsúzik a Tamáshegytől, a kerttől. Ihletetten és érzékenyen ír a tóról. Nem kell egy életet leélni a partján, hogy az ember beleszeressen e cseppnyi örökkévalóságba, elég tíz esztendő is, hogy meg tudja fogalmazni élményét. Nem tud betelni a látvánnyal, amely őt a „hajó orrából" fogadta. „Boldogító dolog, szembenézni a végtelennel: aprócska mivoltunkra figyelmeztet, s végső felelőtlenségünkre. Ilyenek vagyunk, nem tehetünk róla". Mindig újabb képeket lát meg a messzeségben, a somogyi partokon, amelyek a Léthe partját jelentik nekik, az öblök szabdalta északi oldalon. Tihany látványa is megelevenedik: „A Tihanyi Apátság két esküre emelt ujja; Tihany hoszszan elnyúló macskaháta; a tihanyi félsziget két púpja között az apátság zöld bogárkafényével", - hogy egyszerűen bevallhassa: a tó hangulatára semmi mást nem lehet leírni csak ezt: „olyan, mint egy szép hasonlat". Már 1966-ban, az első pillanatban szinte szerelmes sorok szaladtak ki tolla alól. A Balaton több dimenziójú látvány, meg lehet tapintani, ízlelni, szagolni, emberszabású méretével befogható benne a befoghatatlan. Már akkor érzi, hogy itt talárja meg „azt a földi ruhát, amely pontosan az eszméletem méreteire van szabva". S itt fogalmazza meg először tamáshegyi hangulatának, életérzésnek legfontosabbját: „Ha a boldogságot egy tájjal akarnám kifejezni, a Balatont választanám". i4 S ugyancsak ebben az évben, „hazatelepülésének" esztendejében írta meg összefoglalóját, Egy füredi délelőtt. Tűnődés, novella Iwlyett címmel. u Összefoglalónak nevezzük, mert mindez, amit később írásaiban a tájról, embereiről, élményeiről leír, benne van, olykor egy mondatban, egy gondolatban. A „fiatal", alig 72 éves író szeretné megismerni, majd birtokba venni azt a világot, ahol letelepedett. Erre nincs más alkalmasabb hely, mint felmenni a hegyre, ahonnan térben, időben, emlékben egyaránt messze láthat. Úgy is tesz. Tekintete elindul a kicsitől a nagy felé. A lábánál lévő bokrok, virágok felismerése, távolabb a szőlők sora, az ott dolgozó ember látványa, majd még messzebb a Balaton szemmel áttekinthető panorámája - szívéig hatol a földi szépségnek és a lét szépségének megismételhetetlen varázsa. Közben megfogalmazódik benne a kérdés, hogy vajon mi végre mindez, mint író hogyan tudja ezt felhasználni, kell-e egyáltalán valakinek, ha megírja? Felrémlenek előtte hajdani barátok és emlékek, s máris az elmúlás kérdésénél vagyunk. Ekkor írja le először, amit majd sokszor ismétel, mert olyan jó leírni: „Ez a táj boldog. Vagy fordítva: ha a boldogságot egy tájjal akarnám kifejezni, a