Botka Ferenc szerk.: „D. T. úr X.–ben”. Tanulmányok és dokumentumok Déry Tiborról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 4. Budapest, 1995)

PRAZNOVSZKY MIHÁLY: Az író és a táj kapcsolatának megközelítési lehetőségei (Déry Tibor és a Tamáshegy)

27-es mágneses kapcsoló, de leginkább a „hrgzott acélcső" kifejezés borzasztotta el, sehogy sem tudván megfejteni jelentését. Végül is, mint a népmesében minden jóra fordult, s a ház megkezdte új életét. Déry fokozatosan vette birtokba otthonát és közvetlen környezetét. Füredre, Arácsra ritkán s nem szívesen járt le. írásaiban ennek éppen, hogy van nyoma, s akkor is mindig valamilyen kellemetlen emléket rögzít. Hol a füredi szívkórház sétáló s idétlenül viselkedő betegeiről ír, hol egy arácsi kamasz nyegle viselkedése készteti morgolódásra. Ha mozdult is, akkor már inkább barátaihoz, Lipták Gáborék házához, átrándult Tihanyba Illyésekhez, Passuth-hoz, Németh Lászlóhoz, felkereste Józsa Tivadart, valamennyiük kedvelt orvos-író barátját Pécselyen, a feleségével autózott a balatonfelvidéki tájakon, olykor megállt a veszprémi múzeumigazgató, Eri István ásatásai felett Dörgicsén, megnézte Udvardi Erzsébet festményeit Badacsonyban. Liptákéknál kimondottan jól érezte magát, Passuth László 75. születésnapján még jelmezbe is bujt, Esőistenként köszöntötte az ünnepeltet. 9 S az is megtörtént - fotó bizonyítja -, hogy vízre szállt Liptákék Addió nevű szép vitorlásán. Szívesen találkozott és beszélgetett szomszédaival, akiknek zöme hozzá hasonló korú idős ember volt, s gondjaik is - legalább is az életkorból adódóak azonosak voltak. Kis történeteket jegyzett fel róluk, amelyekből önmaga számára von le fontos tanulságokat, az öregség elviseléséhez, a munka életben tartó erejének bizonyításához. Ilyen a két idős asszony: Kovács néni és Pecséth néni; Moró néni és férje; Vedres bácsi, aki néha zavarba hozza kegyetlen élettörvényeivel. De sokat szerepelnek a közvetlen szomszédok Lőcziék, Csöpögő Mihály kertész, Pintér József vízvezetékszerelő úr, Sarlós József bácsi, a kőműves, aki akkor boldog, ha lebeszélheti a háziakat egy újabb munkáról, Szopkó Béla, aki megmentette a gesztenyefát az elpusztulástól, s természetesen sokszor lép elénk Annus, a mindenes, a ház lelke. Mindenki létező személy, a saját nevén szerepel. Nem történik velük semmi különös, életüket a táj és a föld fogja keretbe, a szőlőmüvelés, az esővárás, a betakarítás öröme és gondja. A megye egyetlen lapjában, egy napüapban alig volt jelen. Természetesen nem ez volt fő megjelenési fóruma, de tény, hogy a megyei lap nem kereste meg őt írásokért. Úgy látszik, világhírnév ide vagy oda, „Papp János országában" még mindig az „ellenforradalmárt" látták benne. Amit ismerünk, 1971-ben jelent meg itt egy szellemes tárcanovellája A műítész karácsonya címmel, majd öt év múlva köszöntője a hetven éves Borsos Miklós tiszteletére, amelyben mintha önmagáról is írna: „nem csökkenő szenvedéllyel dolgozik - dolgozik benne a teremtés princípiuma - mert a művész léte nem szűnő küzdelem a múlandósággal. Cui prodest? .. önmagának-e vagy az emberiségnek ... nem tudható". 10