Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

TASI JÓZSEF: József Attila és a Bartha Miklós Társaság, 1928-1930

Ady édesanyját körülállták tekintélyes hódolói, a dedikációra nem kerülhetett sor, József Attila nagy szomorúságára. 3 Pedig az Ady emlékezete költője megérdemelte volna az ajánlást. Szabolcsi Miklós ünnepi ódaként interpretálja az Ady emlékezetéi. Elemzésével egyetértve mondom, hogy a „Földmívesé lelke" Szabó Dezsősen hangzó szavaival ­a két évvel korábbi Ifjú szivekben élek röpiratot is idézően - a parasztságra testálja Adyt. A „hárommillió koldus" Oláh Gábor szállóigévé vált könycímének művészi versbeemelése, a befejező sorok - „eke hasít barázdát uj húsában, / mert virágzás, mert élet és örök" - engem a totemáldozatra emlékeztetnek. Valóban, a barthás ifjúság számára Ady 1930-ban már maga a megtestesült Ige. Az utolsó sor továbbá szinte szó szerint egybevág az Ifjú szívekben élek c. Ady-vers befejezésével. Abban is egyetértek Szabolcsival, hogy a Hatvány Lajos által megőrzött versválto­zat forradalmibb, ahogy ő mondja, ebben „élesebb a jelen kritikája (ezzel a sajátos megállapítással): ez az emberöltő nyoszolyán vívja forradalmait. Ebben a változatban a nyomor képe, a megalázott, csendes nép képe az uralko­dó." 38 8. Ki a faluba Fábián Dániel Köveskálról csak 1930. április 6-án érkezett fel Budapestre. Aznap este 8 órára várták őt a BMT új, Múzeum körút 10. sz. alatti, az Adria Egyesülettől kapott helyiségében a Társaság bizalmas emberei, többek között Féja Géza, József Attila, Illyés Gyula, Kodolányi János és Simon Andor" 39 Az Új Magyar Föld 3. szá­ma is megjelent, hosszas vajúdás után. Április 7-én lett bemutatva a Budapesti Ki­rályi Ügyészségen, 40 Fábián Dánielnek 10-én küldte el Könyves Tóth Kálmán. 1 Április 12-én Pozsonyba várták József Attilát a sarlósok, úgy volt, hogy Vass Lász­lóval együtt utazik, de a vonatot lekéste. Szalatnai Rezsőnek a következő hét szer­dájára, azaz 18-ra jelezte utazása új dátumát. 42 „József Attilát nagyon vártuk a jel­zett szerdai napon, de nem jött el" - tudósítja Szalatnai április 24-én Fábián Dáni­elt. Április 30-án pedig, Vass László információjára hivatkozva, az Új Magyar Föld folyóirattá alakulásáról érdeklődik. 43 (Mint tudjuk, e tervről a Magyar Hírlap 1930. szeptember 14-i száma is hírt adott; az évente tízszer megjelenő folyóirat leendő szerkesztőiként Fábián Dánielt és József Attilát jelölve meg.) 44 Május közepén József Attilát és Fábián Dánielt Hódmezővásárhelyen találjuk. József Attila a sógoránál, Makai Ödönnél szállt meg, Fábián pedig az Országos Közegészségügyi Intézet ösztöndíjas orvosaként a helyi kórházban dolgozott, szál­lást is ott kapott. Fábián május elején még Pécsről, az Egyetemi Közegészsétani In­tézetből küldte leveleit Könyves Tóth Kálmánnak. Május 7-én azt tervezi, hogy a B.M.T. íróit - Erdélyi Józsefet, Illyést, József Attilát, Kodolányit és Simon Andort beszervezi a vidéki könyvnapokban való részvételre. Szabadjegyet akar szerezni nekik a Magyar írók Egyesülete segítségével. Két nappal később vasárnapi, azaz május 11-i Pestre érkezését jelzi. „Egy hétig fennmaradok - írja -, akkor mindent részletesen megbeszélhetünk. Szükségem volna az Archiv für Sozialwissenschaft und Sozialpolitik 62-ik kötetének 3-ik füzetére. Jár-e nektek, szerezd meg nekem légy szíves, azonkívül az Ethnográfia néhány évfolyamát szeretném áttanulmá­nyozni." 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom