Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)
JANZER FRIGYES: A „két vonulat", a Flóra-versek és az Óda
kifejezetten az Eszméletet elemezve utal József Attilánál a monologikusság elhagyására, egyfajta dialogikusságra 9 . Az 1934-es, töredéknek is tekinthető [Díványon fekszem... ] ki is mondja a feloldhatatlan feszültséget: 5 rohanok, majdnem azt sikoltom „ Várjatok hát! Megyek, megyek!... " Mit gyerekes dac! Igazi voltom küzdő, emberi szeretet. mert megoszlik, mint az egy-élet az egy-igazság maga is. 10 Az 1935-ös év tavaszán újabb korszak indul. Egy viszonylag hosszú szünet után az Osztás utánml kezdődik ez. Ekkortól egyértelműen két, egymásnak ellentmondó vonulatra különülnek el a versek. Miben áll ez a különbözőség? A már látott példákból is látszik, hogy egészen más motívumok az uralkodók a Levegőt!, a Dunánál, Hazám című versekben, mint például A bűn, Kiáltozás, Tudod, hogy nincs bocsánat címűek esetében. Bár néhány motívumot „közösen használnak" (például anya), a különbség döntő. Egy-egy kiemelkedő költeményről elnevezve a különböző csoportokat a továbbiakban A Z)ií«á/2fl/-vonulatként, illetve Kiáltozásvonulatként említem őket. Az egyikben meglevő kulcsmotívum a másikban nem játszik szerepet vagy éppen ellentétes jelentésben szerepel, vitatkozik azzal; úgy is nevezhetnénk a másiknak ellenmotívuma. (Jó példa erre a kétféle/e/7z-motívum.) A vonulatok gyökeres különbözősége többféleképpen megfogalmazható; az egyik (A Dunánál) hisz a jövő, az értelmes és fejlődő történelem hitében. A másik tagadja ezt. Egy másik megfogalmazással: az egyik hisz a világ rendjében, a másik (az ártatlanokat érő büntetés abszurditásából kiindulva) nem. Nem abban áll tehát a különbség, amit a szakirodalom gyakran hangoztat: tragikus egyéni sors - biztos történelmi hit . Létezik egy harmadik, kisszámú csoport, amelynek versei nem foglalkoznak az előbbi problémákkal, nem teszik fel a kérdéseket, nem általános létértelmezések. (Például Temetés után, Az a szép régi asszony, Ha a hold süt). Mi az oka az elkülönülésnek? Van-e előzménye az irodalomban? Nagyon hasonló az a jelenség, amelyet Bahtyin polifonikusságként ír le Dosztojevszkijnél: Az anyag összebékíthetetlen elemei Dosztojevszkijnél voltaképpen több világgá és több, teljes jogú tudattá rendeződnek el, nem egyetlen, hanem több teljes és egyenértékű nézőpont horizontján helyezkednek el, és nem közvetlenül az anyag, hanem épp e különböző világlátási módok, e más és más horizontok kapcsolódnak össze magasabb egységgé, második szintű egységgé - a polifonikus regény egységévé. A József Attila-i két vonulat azonban nem egyszerűen a dosztojevszkiji polifonikusság átvétele. A líra keretein belül polifonikusnak lenni ugyanis mást jelent. Lírikustól hagyományosan elvárás, hogy egy adott korszakon belül életműve egységes legyen. A líráról kialakult képnek ellentmond, hogy egyszerre két lírai én létezzen. A probléma látszólag alkotáslélektani, valójában befogadáslélektani. Az olvasó számára nehezen elfogadható, hogy az általa konstruált költő egyszerre két személy, két én. A probléma feloldásának legegyszerűbb módja, ha az egyik ént, az egyik irányt kizárólagosnak tekinti. Ez magyarázatot ad a József Attila-
