Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)
BENEY ZSUZSA: József Attila: Flóra
,JLelki feszültségszabályozásában szembetűnő - írja Bagdy Emőke -, hogy a szubjektíve veszélyesnek minősülő érzelmeknek és indulatoknak igen erős az elfojtást és megtagadási hajlama, amely miatt úgy érzi, hogy minden érzelmi rendülését fokozott tudat és magatartási kontroliban kell tartania. Emiatt elidegenülten, mintegy «kivülrol szemléli » önmagát az emberi kapcsolatokban. Ez az elidegenítő, indulattalanító és veszélytelenítő (szkizoid) feszültség-elhárítás szervült lelki munkamódszerként működik. A személyiség csak a fantázia szabadságában képes megélni a felszabadultság tehermentesülés és «szabadsag» érzését. Ezért valószínű, hogy a teremtő fantázia eszközeivel és produktumaival önmaga legfőbb lelki egyensúlyfenntartó módját dolgozta ki, mely megvédheti és megtarthatja a lelki egészség határai között." Ebben az időben, a Flórához fűződő kapcsolat kezdetén, melyek azok az érzelmek, amiket elsősorban minősíthetünk szubjektíve veszélyesnek? Vajon a Flóra iránt megdöbbentő gyorsasággal fellobbant szerelmet-e, mely a találkozást követő második napon már heves ostromban, néhány nappal későbben pedig teljes komolysággal felvetett, de az objektív körülmények között teljességgel abszurd házassági ajánlat formájában jelentkezett? Vagy igazán veszélyes még mindig az Edit iránti szenvedély, a teljesületlen és öngerjesztő vágy, az érzés egyre szélesebb köre volt-e, a Flóra-szerelem pedig, Bagdy Emőke szavával a teremtő fantázia eszköze és produktuma? A Flóra-szerelem kezdeti ujjongása, a boldog és talán valóban reményteli periódus mindössze március, legfeljebb április végéig, alig több, mint egy-két hónapig tartott. Valószínűleg külső körülmények, Flóra megbetegedése siettette befejeződését - de József Attila idegállapotának nem sokkal későbben bekövetkezett hirtelen romlása azt valószínűsíti, hogy ez az időszak már a későbbi tragikus fordulat bevezetése, az azt megelőző rövid szélcsend lehetett. Ebben az egy hónapnál alig valamivel hosszabb időben hét (ha az első, Flóra című vers öt részét különálló műveknek tekintjük, tizenegy) verset írt Flórához; az év tizenhét szerelmes versének alig kevesebb, mint felét. A következőkben főleg ezeknek a verseknek értékelésével foglalkozunk. Ez a hét, illetve tizenegy vers bizonytalan, nem egyértelmű és rendkívül nyugtalanító benyomást hagy az olvasóban. Elsősorban a versek tartalmánakhangulatának, úgy is mondhatnók, hogy tónusának inhomogenitása miatt. Ennek a különös költői reakciónak jelei a következőek: 1. Elsőként a legkoraibb versek (különösen a Hexameterek) én-távoli kiindulópontja. Voltaképpen ez a kérdés nyugtalanítja leginkább az olvasót. Nehéz pontosan körülírni ezt az érzésünket, s azt is, ami formailag-tartalmilag okozhatja. Az egyik legfontosabb ok, kétségkívül, a József Attilánál szokatlan antikizáló forma. Akárcsak Radnótinál, itt is az éntől eltávolító, a tartalom és a forma egyensúlyát árnyalatnyira megbontó, s azt a forma felé eltoló hangsúlyt, mesterkélt tónust érezzük, amelyet az első versszak idillbe hajló, meglehetősen szokványos természeti képe is erősít. Nem tudjuk bizonyítani, hogy ez a versforma miért nem tökéletesen spontán, hogy mi az benne, amit akartnak (feltehetően nem tudatosan akartnak) érezhetünk - mégis van valami ellentét a József Attilára oly jellemző észrevétlen formai tökély és e kissé túl hangsúlyozottan artisztikus forma között. Bár ha éppen ezért nem is tartjuk igazán jelentős költeménynek, a költői alkotóerő ebben is működik, s elárulja azt, amit a vers felujjongó hangja inkább rejtegetne, a tavaszodó, életreébredő világ körül ólálkodó semmit: „Roskad a kásás hó" (a kásás József Attila jellemző képe, gondoljunk csak a ,JCásásodik a víz, kialakul a jég I és bűneim halállá állnak össze" szövegű töredékre.) ,Jílfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik"
