Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

Vallomások József Attiláról - FALUDY GYÖRGY: Emlékeimből

EMLÉKEIMBŐL Ci '/'óckáztatva, hogy talán nem fog tetszeni, én inkább személyes emlékeimről beszélek. Különböző kis lényegtelen jeleneteket akarok előadni. Attila nevét és verseinek egy kis részét a harmincas évek legelején is ismertem és első találkozásunk előtt egy nőorvostól már hallottam róla, aki büszkén említette, hogy Attilának pár évvel ezelőtt ő adott télikabátot, ahogy ezt különben a versében is megírta. Dr. Totis Béla nőorvos volt ez az illető, József körút 53., első emelet. Egyszer egy nagyobb társaságban, valószínűleg a Japán kávéházban, valaki megemlítette neki ezt a kabátot. Attilát nagyon kevesen ismerték akkoriban, ha azt mondom, hogy hatvanan, akkor nagyon sokat mondok, ezek becsülték, a többi nem, és ő rosszkedvében volt és azt mondta, hogy ez a kabát lesz róla az egyetlen emlék, ami megmarad, mint Walter von der Vogelwideről az, hogy Wolfger passaui püspök 1203. november 12-én egy köpenyt adott neki, amikor az alpesi tél közeledett. Én már korábban, Németországban az egyetemen véletlenül hallottam ezt a történetet; elképesztett a műveltsége, hogy erről is tud. Mellesleg Attila filozófiai és pszichológiai ismeretei roppant nagyok voltak; ha álmait előadta a pszichológusának és azt akarta, hogy az orvos normálisnak tartsa, akkor kedvére hazudozott. Ez bevált, vagyis ő vezette kezénél fogva orvosát és nem fordítva. Egy másik jelenet. A Vörösmarty téren álltunk ketten - éjjel kettő vagy három óra lehetett - és én valahogy előhoztam, hogy nem helyeslem a Babitscsal való bánásmódját. Először is Babits egy öregember - ötven körül lehetett -, továbbá úgy kért bocsánatot tőle, hogy a bocsánatkérő verse is olyan, mint egy támadás. Ezt manapság már nem érezni, de például az „alak", ahogy jelöli Babitsot, az egy sértő szó, s akkor talán inkább az volt, mint ma. Attila persze teljes joggal nem szerette Babitsot - én se szerettem -, nagyon kevesen szerették, önzőnek tartottuk, nem úgy mint Kosztolányit vagy Karinthyt, akit minden fiatal író szeretett... Én meg is jártam Babitscsal, mert fölmentem hozzá tisztelegni fiatal koromban Budán lakott - és az előszobából nyílt oldalt egy folyosó, ami az ő szobájába vezetett. Egyenként fogadta látogatóit és valaki éppen bent volt nála. A folyosón egy fából készült jókora láda volt, amiben Babitsék a szennyesüket tartották. Már hárman ültek rajta, akik arra vártak, hogy Babitshoz bekerüljenek, én pedig negyediknek odaálltam melléjük. Amikor a vendég, aki Cs. Szabó Laci volt, kijött Babitstól és Babits arca is megjelent egy pillanatra, hogy „Kérem a következőt!" - akkor mindhárman fölugrottak és a seggük hármas nyomásától beszakadt a deszka, ők