Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

FENYŐ D. GYÖRGY Hogyan tanítsuk József Attilát 1994-ben? (József Attila - középiskolás fokon)

Hogyan foglalhatjuk össze legfontosabb tételeinket, még mielőtt József Attila költészetére magára koncentrálnánk? 1.1 József Attila tanításának politikai közege megváltozott az elmúlt tíz évben. 2.1 József Attila értékelésének irodalomtörténeti közege is erősen megváltozott. 3./ Részben ennek hatására megváltozott az az irodalomtörténeti értékrend, amely kiemelt csúcsként kezelte József Attila költészetét. 4./ A mai hivatalos kultúrpolitika József Attilát nem vallja fontos előzményének, lényeges viszonyítási pontjának, lényegében nem tekinti sajátjának. 5./ Az irodalomtankönyvek és az irodalomtanítás - minden optimista illúziónk vagy indokolt várakozásunk dacára - továbbra is ki van szolgáltatva a kor politikájának. Ugy tűnik, hiába minden korábbi vagy jelenkori sóhaj, remény, ígéret vagy bejelentés arról, hogy a magyar irodalom „megszabadulhat" politikai terheitől, attól a kötelességétől, feladatától, tartalmától vagy ballasztjától (mondhatja ki-ki meggyőződése szerint, akár ellentétes előjellel), hogy a magyar sorskérdések hordozója legyen. Tovább egyszerűsítve a tételt: az irodalom továbbra is politizál, a politika továbbra is szeretné irányítani az irodalmat. 4. Mit jelenthet József Attila tanítása „középiskolás fokon" ennek fényében? Hogyan lehet ma, 1994 tavaszán érvényesen beszélni róla? Lehetetlenre vállalkozom: néhány oldalban, néhány percben összefoglalható József Attila-koncepciókat próbálok megfogalmazni. Olyanokat, amelyeket én - hangsúlyozom: én - és ma hangsúlyozom: ma - leginkább érvényes megközelítéseknek tartok. Az első a megbékélést, a megértésen alapuló megbékélést hirdető József Attila. Aki tudja, hogy „A múlt / tüntető menete elvonult", aki a „Már értelek"

4

, a „Most már tudom"

5 gesztusával fordul önmaga és mások felé. A megértés itt nem valamiféle szentimentális érzelgősséget jelent, hanem a felnőtt bölcsességét, a férfi érettségét.

6 Gondolati, érzelmi és politikai szintézist kell teremtenie ahhoz, hogy ennek a megbékélésnek meglegyen a fedezete. Megérteni egyszerre „a termelési erőket odakint s az / ösztönöket idebent"

7

, tudni, hogy „így él a gazdag is, szegény is, / így szenvedünk te is meg én is"

8

, tudni, hogy „megoszlik, mint az egy-élet / az egyigazság maga is"

9

, hogy „A világ vagyok - minden, ami volt, van" , hogy „amiből eszméletem, nyelvem / származik s táplálkozni fog, // a közösség (...): a nemzeti nyomor". A múlt bevallása, megértése és a teljes múlt vállalása az előfeltétele annak, hogy az emberiség is felnőjön: „nem elegendő, hogy kitessék: / föl kéne szabadulni már".

12 Vagyis egy megváltott, felnőtt, érett emberiségben gondolkodik József Attila, a harcokból álló történelem meghaladásában: „Én dolgozni akarok. Elegendő / harc, hogy a multat be kell vallani".

13 Ezt a saját életéről éppúgy vallja, mint az emberiségéről. A pszichoanalízis segítségével felhozza, megkeresi mindazt, ami saját múltjában nyomasztja, majd verssé formálja, átadható költői művé alakítja: „úgy nevezik, szublimálom / ösztönöm".

14 Megpróbálja lezárni, feloldani saját küzdelmeit, megérteni, miért történt vele és az anyjával, vele és Babitscsal, vele és Szántó Judittal, vele és Gyömrői Edittel vagy másokkal az, ami történt. „Aludj, / egyedül alszom én is. Húzódzkodj össze / s rám ne haragudj" - írja Juditnak.

15 Meghaladja saját korábbi szociáldemokrataságát és anarchizmusát, urbánus és né-