Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)
FENYŐ D. GYÖRGY Hogyan tanítsuk József Attilát 1994-ben? (József Attila - középiskolás fokon)
get: Rákóczi Ferencet, Kossuth Lajost, Károlyi Mihályt és József Attilát.) A teljes József Attila-életmű befogadása a 80-as évek fordulóján történt meg a magyar irodalomtörténetírásban, és - részben ennek hatására, részben ezt lehetővé téve - a magyar politikában. A címlapkép egyértelműen jelezte azt is, hogy a harmincas évek körüli irodalmi korszakot József Attila korának tekintette a magyar kultúrpolitika, az irodalomtörténetírás és - e kettő nyomán - a magyar irodalomtanítás. A 2. rész címlapjára négy művész arcképe került: Illyés Gyuláé, Pilinszky Jánosé, Nagy Lászlóé és Ottlik Gézáé. Négy markáns arc, négy különböző, de egyaránt kiváló fotó. E négy alkotó mintegy szimbolizálja a magyar irodalom sokszínűségét, a különféle értékek egymás mellett élését, és azt, hogy ezek a különböző értékek békésen megférnek egymással. Némi kiszámítottság, némi patikamérleg-egyensúly vagy méginkább a kiegyensúlyozás tudatos szándéka érződik ezen az összeállításon, a kicentizés óvatossága. Mégsem bántó ez, mert a többféle érték vállalásának szándékát mutatja. Azt mondja, hogy az 1945 utáni irodalomból nem lehet egyetlen alkotót kiemelni, nem Ady-korszak, nem József Attila-korszak, hanem valami még a történelmi távlat híján - nem igazán értékelhető, de sokrétű, sokszínű korszaka ez a magyar irodalomnak, amit a még a Nyugat második nemzedékéhez tartozó népies és baloldali Illyés, a katolikus Pilinszky, a fényes szellőktől indult, szocialista Nagy László és az urbánus Ottlik együtt fémjelezhetnek. A nyolc évvel későbbi, már a rendszerváltás utáni új változat egy kötetben tárgyalja a 20. század irodalmát, a címlapképnek tehát hosszabb időszakot kell reprezentálnia. Itt is négy arcot látunk: Szabó Lőrinc, József Attila, Ottlik Géza és Pilinszky János arcát. A két háború közötti időszakot Szabó Lőrinc és József Attila, az 1945 óta eltelt kort pedig Ottlik és Pilinszky jelképezik. Egyértelműen értékrendváltozást jelez Szabó Lőrinc felkerülése a címlapra. József Attilát így egynek tekintik a kor jelentős költői között, de nem tulajdonítanak kitüntetett, kormeghatározó szerepet neki. Ráadásul a kiválasztott kép a legismertebb József Attila-fotók egyike, majdhogynem sablonossá kopott. (Mellesleg: talán éppígy jó, de nem igazán izgalmas fénykép került a könyvborítóra Szabó Lőrincről, és meglehetősen gyenge Pilinszkyről.) Az, hogy a baloldali Illyés és Nagy László lekerültek a címlapról, szintén értékrendváltozást jelez: Illyést a tankönyv mint jelentős lírikust tárgyalja, de megállapításai távolságtartóak 2 , Nagy Lászlóról szólva hangsúllyal sorolja költészetének hibáit. 3 2. Menjünk vissza még néhány évet, az 1980-as jubileumi évhez, József Attila születésének 75. évfordulójához. Az ELTE ünnepi ülésszakán hat előadás szólt József Attila tanításáról. Az előadások József Attila tanításának akkori helyzetét a következőkben foglalták össze: 1./ A tankönyv (még az 1968-as!) messze lemaradt a szakirodalomtól. 2.1 A tanítás gyakorlata messze meghaladta az érvényes tankönyv szemléletét és tananyagát. 3. / A tanárokban is többféle József Attila-kép (és mögöttük többféle társadalomés irodalomszemlélet) élt. 4. / Mindezek ellenére tipikus volt a kettős értékrend: az „iskolai, hivatalos célra használható" József Attila és a „saját, olvasásra szánt" József Attila között fényévnyi volt a távolság.
