Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

BÓKAY ANTAL: Modern és posztmodern poétika és életérzés József Attila költészetében - A hetedik

pontozott képet (a típus/figura) és nem szerkeszti bele a képet működtetni tudó közvetlen összefüggéseket. Szimbólumot ígér, de a szimbólum tenoraként olyan jelenséget szerepeltet, amely nem teszi lehetővé a modern költészet szimbolikus viszonyainak, értelmezési kereteinek a használatát. A „hetedik" formálisan is ellentmondást tartalmaz. III.Túl a modernen - A hatok és a hetedik 1.A hatok tematikus értelmezése Tematikus és formális interpretációnk egybecsengő végkövetkeztetése azonban nehezen fogadható el. József Attila messze jobb költő volt annál, minthogy ennyire megoldatlanul hagyna egy verset. Logikus lenne feltételezni azt, hogy a hetedik ha önmagában üres is - nem más, mint a hatok integrációja. Ennek az interpretációs iránynak van egy pozitív és egy negatív következménye. Pozitív annyiban, hogy a hatok a vers tárgyias létszintjét reprezentálják. A „hetedik" ugyanis mindig absztraktabb, kicsit misztikusabb szintje a költői beszédnek, míg a hatok éppen ellenkezőleg, a konkrét eseményeket jelenítenek meg. A hetedik hatok alapján történő interpretációja azonban redukálja az eddigi átfogó értelmet, mert a hetedik kiinduló és végpont szerepe helyett így csak utólagos összefoglaló. Eszerint az egyén lényege, a hetedik nem más mint az életfolyamat öt reprezentatív állomásának, ezen állomásokban átélt hat létezés-eseménynek az összegzése, totalizálása. Ennek vannak jelei a versben, például a szakaszok elején a hétről vagy a hétszerességről a hat plusz egy szellemében beszél a vers. Ellene szól ugyanakkor a cím hetediket kiemelő rámutatása, és a szakaszokat záró két sor „hetedik szemben a hatokkal" értelme. De ha mellőzzük a hetedik ilyen ellentmondásos említéseit, és csak narratív értelmére, a hetedikre mint hétszer történőre gondolunk úgy tűnhet: értelmezhetővé válik a „hetedik". Ezen értelmezés kulcsa az, hogy a hatok maguk is mutassanak valamilyen szerkezetet, irányt, egységesítő üzenetet. Az első, születésről szóló szakasz például a hétszeres megszületésből egyet, a hetediket meghatározatlanul hagy, semmiféle tárgyias létmozzanat sem kapcsolódik hozzá, csak a „te magad légy". A megszületés megelőző hatszori eseményét viszont hat, tárgyilag nagyon pontosan meghatározott hellyel kapcsolja össze. A megszületések sajátos értelmét a helyek sajátos tárgyias üzenete közvetíti. A hetediket csak úgy értelmezhetjük, hogy ennek a hat tárgyiasságában értelmezett helynek feltárjuk a közös összefüggését. Valamiféle logikai, értelmi kapcsolat, strukturáló princípium kétségtelenül érzékelhető. Az „égő ház" és a „jeges áradás" a mozgás-stabilitás, illetve a hideg-meleg mentén szervezett, a „bolondok házában" és a „hajló szép búzában" tovább szövi a stabilitás-mozgás elemet, de behoz egy olyan mozzanatot, a búza és bolond ellentétét, amely nehezen értelmezhető, a kibomló struktúrába aligha kapcsolható be. (Meg kell jegyeznem, hogy volt olyan interpretátor, aki a bolond-bezártság, búza-szabadság kapcsolat mentén értelmezte a párt.) A harmadik pár újra egyértelműnek tűnik, a kolostor és az ól, a tisztaság és a piszok kettősében szerveződik. Már itt az első szakaszban is érzékelhető azonban az, hogy bár többnyire egymást interpretálják az ellentétek, van közüttük értelmezhetetlen mozzanat is. Maga az első szakasz eltér a többitől, itt a cselekvő még nem maga a költő, ővele csak megtörténik a megszületés - a következő szakaszok „egy, ki..." típusú felsorolásával szemben világosan elkülönít az „egyszer..." kezdetű ismétlések sora.