Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

NAGY PÁL: József Attila és az avantgárd - avagy felhők a magyar irodalomban

razataban» él • « szívesen maradna továbbra is az anyaméhben, ámde kegyetlenül a világba helyeztetik » • regressus ad uterunr a beavatási szertartásoknak is fontos mozzanata, melyet újjászületés (második születés) követ • az ember élete: e kezdeti, boldogító mindenhatóság-érzés és a valóság: az öröm-elv és a valóság-elv konfliktusainak színterc • az író minden korban erről a térről beszél, erről szeretne valami lényegeset kimondani • ám gyakran úgy érzi: a «lét dadog» • a szó: zsákutcába fut • pedig a teszt (a test) megoldásra (feloldozásra) vár • imago! mágia • tipográfia - topográfia • a gramma térbe vetül • a szöveg szó szerint labirintussá változik • de: sem a «szabadulas», sem a középpont elérése nem végcél többé • a középpont egyébként is «üres» • pontosabban: a labirintus labirintusba és megint labirintusba torkollik • nincs « megoldás » akkor sem, ha első nekifutásra, vagy egy további reményfutamban bejutunk (kijutunk) az útvesztő fiktív középpontjába (-ból) • az útvonal, a bejárás (a módszer) fontos • a felderítő út a gondolkodó agy tekervényein • a tudatalatti rejtett, homályos járataiban • a nyelv ariadné fonalával • Nem tudom, mennyire sikerült a feltámasztási kísérlet; annyi azonban bizonyos, hogy a magam számára József Attilát feltámasztottam, megörökítettem. Ma is itt él bennem; él a magyar avantgárdban. Annak ellenére... annak ellenére (s ezt fájó szívvel mondom), hogy Kassák személyében J. A. igazságtalanul és agresszíven támadta az avantgárdot. A Korunkban 1931-ben megjelent bírálatának,* kisebb tanulmányának szinte egyetlen sorával sem értek egyet. Idézzünk a tanulmányból. „1. Mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy Kassák versei, noha agymunkatermékek, egyáltalán nem elmeművek. Nincs bennük semmi olyasmi, ami az elmeműre bármiféle módocska módján jellemző volna. írásokat ír, amelyekben nincsenek meg az írás jelei. Mondatokat mond, amelyek a mondattani kapcsolatokat nélkülözik. Képeket képzel, amelyek közül hiányzik a szemléleti folytonosság. Gondolatokat gondol, amelyek jelentést nem hordoznak. Összetételeket gyárt, anélkül, hogy dolgának jelentősége volna. Avagy miféle jelei vannak az ilyen írásnak, miféle kapcsolatokra lelni az ilyen mondatok között, miféle folytonosságot szemlélhetünk az efféle képeken át, bukkanunk-e jelentésre az ilyen gondolatokban, egységnek mondhatjuk-e az ilyen összetételeket, és egyáltalán van-e jelentősége az ilyen dolgoknak és mindezek ilyetén összedolgozásának hogy: »A virágnak árnyéka van, a felhőnek aranyból koronája minden a te szemeidtől függ s attól az acélcilindertől, ami a domboldalon ketyeg? « Ez csak egyetlen sora, egyetlen versének kezdete. De a folytatása se más, de a többi 34 drb. se más. Nem érthetetlenek, csak értelmetlenek. Nincs értelmük önmagukon belül, nincs értelmük önmagukon kívül. Nincs értelmük különösen és nincs értelmük általánosan. De legfőképpen - nincs értelmük társadalmasan. Dehát elnemű-e a költemény? Kell-e, hogy a műalkotás értelmes legyen? Mert Kassák maga, jóllehet régebben, fönnen hirdette ama legbalgább elvet, hogy »a szavak nem arra valók, hogy értelmet hurcoljanak, mint a zsákhordók! « Nos, - a szó talán az egyetlen dolog, aminek közvetlen értelme van. (...) Kassák versei illusztrációk a leggondolattalanabb és a legképtelenebb esztétikához. * József Attila: „Kassák Lajos 35 verse". In: Korunk, 1931. 668-670. Közli: Béládi Miklós és Pomogáts Béla (szerk.), Jelzés a világba. A magyar avantgárdé válogatott dokumentumai. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988. 510-513. A kötet eredeti címe (kéziratban): „A virágnak agyara van... "