Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

AGÁRDI PÉTER: József Attila és liberális barátai

tok magyarázhatják, hogy ennek az egyébként értékes gyűjteménynek a két világháború közötti időszakot átfogó ciklusában csak (és éppen) Vázsonyi Vilmos, Matlekovits Sándor, Grazi Gusztáv, az idős Ignotus és Kolnai Aurél szerepel, s nemcsak a Szép Szó briliáns tehetségeket felvonultató liberálisai hiányoznak (Ignotus Pál, Gáspár Zoltán, KHavas Géza stb.), de Babits Mihály, Csécsy Imre, Márai Sándor, Szerb Antal, Vámbéry Rusztem és Zsolt Béla is. Tisztelem Tőkéczki szempontjait ésTTieggyőződését, de még saját - az utószóban deklarált - válogatási elveihez képest is túl szűkre s főleg „nemzetien konzervatívra" hangolta ezt a körképet; a baloldali radikalizmussal és antifasizmussal átszőtt újliberalizmus szinte teljesen kimaradt belőle. Az 1990-es évek tudományos igényű gondolkodástörténeti kutatásain, értelmezésein belül is van tehát mihez képest tudatosítani József Attila liberális barátainak jelentőségét - s korántsem csupán a költő, hanem a XX. század uralkodó eszméinek tárgyilagos analízise érdekében. Ami az irányzat József Attila felőli megközelítését illeti, három elemzési és kutatási metszetet érdemes említeni (részben a további kutatások programjaiként is): a liberalizmus XVIII-XX. századi egyetemes rangú gondolkodóinak hatását József Attilára; a költő és külföldi, illetve hazai kortársainak viszonyát; valamint - a legbelső körben - József Attila Szép 5zó-beli barátaiét. Ezek a kapcsolattörténeti metszetek belső szerkezetüket tekintve további három rétegre bonthatók: egy életrajzihatástörténeti síkra, egy kritikatörténetire (ez a leginkább dokumentált és feldolgozott, különösen Bokor László és Tverdota György monumentális gyűjteményének

9 megjelenése óta) s legvégül egy művelődés- és mentalitástörténeti megközelítésre. Mindezeknek az elemzési szempontoknak persze korántsem csupán a költő felől, a „barátság", a „holdudvar", „az otthonteremtő közeg" jogán s okán van jelentősége, hanem eszmetörténetileg is. Ugyanakkor a nem eredendően liberális eszmeiségű, de a liberalizmussal is - sokszor, sokféleképp - találkozó József Attila egyszerre volt tárgya, sőt katalizátora, volt alanya és tehetségfókusza s volt - szinte - jellegadója az 1930-as évek új liberális-baloldali mozgalmainak. Csak néhány vitatott kérdésre, alig ismert összefüggésre, illetve további kutatásielemzési feladatra utalok az alábbiakban József Attila és a liberalizmus kapcsolattörténetéből, vállalva a töredezettséget és az „igénybejelentő" hangvételt. József Attila liberális genealógiája és szellemi erőtere Sok minden történt az elmúlt évtizedekben József Attila világképe eszmetörténeti forrásainak és analógiáinak feltárása terén. A hegeli, marxi, freudi és Lukács György-i ihletések, illetve párhuzamok mellett - elsősorban Németh G. Béla, Miklós Tamás és Tverdota György kutatásai nyomán - Bergson, Croce és Heidegger hatása, gondolatrendszerük vitatva-integráló József Attila-i elsajátítása, az analogikus eszmélkedés megannyi bizonyítéka is egyre nyilvánvalóbb. Ugyanakkor jóval kevesebb szó esett eddig a klasszikus liberalizmus eszmei örökségének a költőre és gondolkodásra gyakorolt hatásáról. Igaz: e feltételezett hatásnak lényegesen korlátozottabbak, sőt alig rekonstruálhatók a közvetlen nyomai (még kevésbé az erővonalai); József Attila prózai írásaiban például nem - vagy csupán esetlegesen - kerül említésre Bentham, Condorcet, Hobbes, Humboldt, Kant, Locke, Rousseau, Spencer, Tocqueville neve. Mégis feltételezhető, hogy ha - nem is döntő befolyásként - legalább néhány művük vagy közvetítőkön átszűrt gondolatrendszerük