Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

BORI IMRE: Vonás József Attila, a bölcselkedő arcképén

VONÁS JÓZSEF ATTILA, A BÖLCSELKEDŐ ARCKÉPÉN újvidéki Hídban A „semmi ágán" című tanulmányom, amelyben József Attila és az egzisztencializmus viszonyát próbáltam megállapítani. Amikor értekezletünk fő szervezőjével több levél és telefonhívás során próbáltuk egyeztetni elképzelésünket szereplésemmel kapcsolatban, ő úgy oldotta meg, igen radikálisan a dilemmámat, hogy címet adott, írta és mondta, hogy majd József Attila filozófiai nézeteiről beszéljek. A nehézséget az egyszerű tény képezte, hogy nem vagyok filozófus, hanem irodalomtörténész, ebből következően nem is kenyerem a filozófiai értekezés, no meg nem is akarok versenyre kelni Miklós Tamással a József Attila metafizikájának a kérdésében. Tehát csupán arra vállalkozom, hogy újraolvassam az 1962-ben írott dolgozatomat, és harminc év tapasztalataival mérlegre tegyem annak főbb téziseit. Gondolom, ritka alkalom az ilyen, már azért is, mert ahogyan az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején József Attila-recepciójának egy gazdagabb periódusa volt, ilyen újabb periódust jelölnek az elmúlt évek, mikor is az ismeretlen József Attila-szövegek megismerésének a korszaka látszik elérkezni, ide értve a Szabadötletek jegyzékének a publikálását is. Ebbe tartozik mostani értekezletünk, amelynek a végén nyilvánvalóvá lesz, hogy hol tartunk 1994-ben a József Attila-ismeretben. Eggyel több ok tehát, hogy éppen a „semmi ágán" problematikáját említsem újra, mert közben olvashattam Tverdota György két értekezését: az egyikben Bergson, a Másikban Croce és József Attila kapcsolatáról beszélt. S ha e két filozófus mellé odaállítjuk még Hegelt és Marxot, akkor többek között arra a kérdésre kell feleletet adni, hogy József Attila szemében ezeknek a filozófiáknak milyen volt a használati értékük. Tverdota György állapította meg, hogy Croce egyfajta kontextust jelentett József Attilának, általában pedig „hálátlan" volt a neves olasz esztétához. Itt írta Tverdota, már az általánosítás szintjén, hogy József Attila „olyan bölcseleti tendenciák iránt volt fogékony, amelyek igazolták ezt az előföltevést (ti. hogy a „művészet a szellemi és gyakorlati tevékenységek egyéb formáival egyenrangú, tőlük független szellemiség") és amelyek alkalmasak voltak arra, hogy anyagot: érveket, fogalmakat, szempontokat szolgáltassanak ahhoz, hogy álláspontját művészetbölcseleti rendszerré dolgozza ki". Ugyancsak Tverdota mutatta meg mélységében is a költő Bergson-olvasásának a következményeit az Eszmélet verseiben. arminckét évvel ezelőtt jelent meg az