Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Ratzky Rita: Petőfi öltözködéséről

hotétól: „Képzelhető, mennyire feltűnt, ama köcsögkalapos, frakkos és bőnadrágos világban övön alul érő, körül prémes, kizsinórzott sötétzöld színű mentéjében, hasonló mellénnyel s szűk szabású nadrágban és csizmában, selyemzsinóros fekete nyakkendővel, alacsony, pörge kalapja mellett lengő kócsagtollával. Bő felöltőjét panyókán vállára terítve, haladt sebes léptekkel, útjában senkit vagy legalább igen keveseket látva meg s ismerve föl [...] Ólmos botja helyett, amint akkor szokás volt, egy vékony, pirosra mázolt s fehér gombocskájú nádpálcika lőn kiválasztva."

2

^ Melyik leírás fedi pontosan az egykori valóságot, fedi-e pontosan bármelyik is, eldönthetetlen. Vahot Imre akkoriban szinte naponta találkozott a költővel, talán az ő emlékezete működik hibátlanul, azonban mindketten mintegy negyven évvel később jelentetik meg emlékezésüket erről az időszakról. A részletek tehát bizonytalanok, de a ruha, a prémes kizsinórozott, sötétzöld színű kancamente mellénnyel és sujtásos szűk nadrággal, az biztos. Tóth Éva: Petőfi 1845-ös öltözetének Vahot sorai szerint az ötlet, hogy rekonstrukciója ü

j felfedezettje élő reklámként futkozzon ebben a nemzeti öltözetben, tőle származik, a szabómesternek azonban bizonyosan a költő adott utasításokat arra vonatkozóan, hogyan nézzen ki az ,,anzug". Mit akarhatott kifejezni ezzel a külsővel? Ez a nemzeti viselet, ahogyan Csokonai említésével Vahot is utal rá, negyven-ötven évvel korábbi, a XVIII. század végére kialakult magyar férfiruhát elveníti föl. (Vahot megfogalmazása, hogy népies magyar ruha, nem áll, mert ebben az öltözékben csak a túri süveg és a fokos vagy a Sass-féle leírásban a pörge kalap nevezhető népinek.) Petőfi szellemi elődjének tekintette Csokonait, és nemcsak a bordalok műfajában. A tisztelet kultikus kifejezésére, sejthetjük, semmiféle hajlandósága nem volt, különösen azok esetében nem, akiket nagyon közel érzett magához. Vonzalmát vagy tréfával ütötte el {Irtóztató csalódás, Tompa Mihályhoz), vagy pedig iróniával, amire az Úti levelek Kerényi Frigyeshez III. darabjának végső passzusa a példa: „Este felé értünk Debrecenbe. A temető mellett jöttünk el, hol Csokonai pihen. Hamuszín fátyolként lebegett az alkonyat köde a költő fekete vas-szobrán;