Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

lője egyrészt „közvetítő", médium (lélekvezető, parakletosz, próféta, szent), másrészt megváltó vagy áldozat (Zrínyi, Petőfi, Gyóni, József Attila, Hajnóczy Péter), s e két jellemzőt gyakran Jézus alakjának felidézése egyesíti. Az legnagyobb vita az érintkezési mágiára visszavezethető ereklyetisztelet kapcsán bontakozott ki. A múzeumi tárgyak sajátos elzártsága, ugyanakkor a közönség igénye a megérintésre - mint a tisztelet kifejezése és az alkotóval való kapcsolatba lépés lehetősége - többeket elgondolkoztatott. Noha e jelenség nemcsak az archaikus társadalmakban létezik, de fontos a szentkultuszban is, a hozzászólásokban mégis érzékelhető volt a kultusz egyes megnyilvánulási formáit megkérdőjelező, a tömegkultúra világába utasító értelmiségi magatartás. Többek előadásában esett szó, de csak a közös beszélgetésben kapott kellő hangsúlyt az írókultuszokhoz szorosan kapcsolódó apotheózis - képzőművészeti és színházi - műfaja, magyarországi „polgárosulása" Kisfaludy Károlytól Jókaiig. Ugyanígy önálló előadás értékű volt a szigetvári Zrínyi-kultusz ismertetése, érdekes adalékok hangzottak el Füst Milán, Szabó Dezső, Latinovits kultuszáról. A zárónap hozzászólásainak egyik leglényegesebb tanulsága volt, hogy a 19. század elejétől Magyarországon különösen erőteljes írókultuszok lehetővé tették a nemzet elvont fogalmának szakrális átélését, az egyén az irodalom figuráin, magán az irodalmon keresztül azonosult az elvont nemzetfogalommal a kultusz rítusainak segítségével, kultuszképek, -tárgyak tiszteletével. így az irodalmi kultusznak valószínűleg van egy keleteurópai válozata, amely a nemzettudat kialakulásához köthető, s nagyon könnyen ideológiai-politikai törekvések hordozójává válhat. Kalla Zsuzsa