Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Kalla Zsuzsa: Irodalmi relikviák, világi ereklyék (A Petőfi-kultusz tárgyai)

zásával zárul: „Minden körülmények között nagy nyeresége ez a magyar kultúrának és nagy könnyítés a magyar forradalom munkáján."

51 A Petőfi-Ház idővel a fővárosi nevezetességek egyike lesz. Lassan elfogynak az emlékezők, az adományok megritkulnak, a látogatók száma is megcsappan. 1919 után 1922-ben nyílik meg újra. 1925-től a Petőfi Társaság már nem tudja fenntartani, állami intézményként működik tovább. Sorsa a Petőfi Társaság történetét is szimbolizálja - közadakozásból épül fel, állami intézményként szűnik meg. (A Petőfi-háztól a Petőfi Múzeumig) 1948. március 15-ére, a centenáriumra felújítják a bombatalálat érte Petőfi-Házat: „rohammunkával" építik át „a forradalom költőjének szentélyét", kiirtják a fölösleges neogót díszeket. A Magyar Nap riporterének lesújtó a véleménye a korábbi kiállításról: ,,[...] de a nép és a szabadság költőjének gyújtó szelleme nem kapott otthont a cirádás falak között, por lepte írásait, közöny vagy félreértés borított itt mindent".

52 A dísztermet, ahol a jeles vendégeket fogadják majd, lecsupaszítják, fehérre festik: mindennek „egyszerűnek, tartózkodónak" kell lennie. Az új kultusz stílusa: a terem főfalán egyetlen hatalmas fotónagyítás látható a Petőfi-dagerotípiáról, mellette a falon a forradalmi versek kéziratainak nagyításait függesztik fel. A cél a befolyásolás, a hatáskeltés. A következő évben már az egész Petőfi-Ház átalakul. Petőfi halálának centenáriumára az épületet nagy, sima, színes felületek, díszletszerű berendezés, dekoratív drapériák, „emberfeletti" nagyságú Petőfi portrék uralják. A megemelés, az „istenítés" eszköze mostantól az új kultusztárgy, a fotó. A falakon „óriásbetűkkel" szerepelnek a forradalmi idézetek. A Petőfi-kiállítás központi motívuma évtizedekig: március 15-e. A látogató óráról órára követheti e nap eseményeit. A még épülő installációról írja a Magyar Nemzet tudósítója: „De általában így befejezetlenül is valami csodás és kegyeletteljes szellemidézés ez a készülő kiállítás."

53 Különösen a változatlanul hagyott kiskőrösi szobában hatódik meg az újságíró, a rendezők jó érzékkel kegyelmeztek meg az előző berendezés hatásos elemeinek. A Petőfi Múzeum 1949-es újdonsága, hogy az emeleten már nem Jókai, hanem a József Attila emlékkiállítás van. József Attila lesz az az új kultusz hőse, Petőfi időleges háttérbe szorulása jól példázza, milyen erősen kötődnek a profán kultuszok a politikumhoz. Már 1948-ban feláll a József Attila-szoborbizottság, amely köztéri szobrot kíván emelni a költőnek. Tildy Zoltán miniszterelnök az első adományozó, ő indítja el a gyűjtést. A Petőfi-József Attila váltást megkönnyíti, hogy a két költő életrajzában meglehetősen sok az azonos, a kultuszképződés szempontjából fontos elem: az alacsony születés, az írónyomor, a lázadás, a szociális érzékenység, a nagy szerelmi ciklusok, a fiatalon elszenvedett, tragikus halál. Az 1954-ben létrehozott Petőfi Irodalmi Múzeumban a Petőfi-Ház gyűjteménye szétesik, a relikviák ládákba kerültek, lassan feledés borul rájuk, csak egy-egy kiállításszínesítő tárgy forog a muzeológusok között közkézen. A Petőfi-kiállításokon újból és újból fölbukkannak, a rendezők nem nélkülözhetik a kultusz erejét, az ereklyék keltette meghatódást, hi-