Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Kalla Zsuzsa: Irodalmi relikviák, világi ereklyék (A Petőfi-kultusz tárgyai)

sairól. Az a karosszék, amelyben Orlay Mezőberényben megörökíti Petőfit ezzel a tragikus felhangú megjegyzéssel kerül a gyűjteménybe: ,, 1709-ből való régi karosszék, melyben a költőt két héttel eleste előtt Orlai lefestette"

15 Egressy Gábor pamlagja, amelyen „Petőfi feleségével és fiával Erdélybe utazott, ahol a költő családját Tordán hátrahagyva a csatatérre sietett" a Petőfi Irodalmi Múzeum jelenlegi kiállításán a halálba kocsizást szimbolizálja. A világi ereklyék a 18-19. században, a szakrális és a profán szféra fokozódó szétválásával, az utóbbi előtérbe kerülésével egyidejűleg jelentek meg.

16 A francia forradalom eszméinek elterjedése f «tóf mezőberényi karosszéke, PIM il, • i , i Művészeti tara nyomán a vallási közösséghez tartozást fontosságban meghaladja, felváltja a nemzet, a szent helyébe a nemzeti hős vagy a - nyelvet és kultúrát legjobban reprezentáló - művész lép, egy a halála után megdicsőült, már-már emberfelettivé magasodó személyiség. A hozzá kötődő, őt ábrázoló tárgyak egy eszmét jelképeznek, a tisztelők egy láthatatlan, lelki közösség tagjai lesznek. Az alkotó, a költő az isteni kijelentés közvetítője rajongói szemében, aki érintkezhet valami magasabbrendűvel, felfoghatatlannal. Ferenczi Zoltán, a mikrofilológus, jó néhány tárgy gyűjtője az Egy gondolat bánt engemet... elemzésében - nem egy ünnepi beszédben! - így ír: „Valami ismeretlen marad előttünk, valamit nem értünk benne, érzelmeink hozzá mérve, köznapiaknak tetszenek, s bizonyára azok is, elhatározásaink ingadozók, bátortalanok, röviden átlagemberiek. De hát jó. Ha a hős és lángész lelkének mélységeiben és nagyszerű elszánásában nem ismerhető meg teljesen, hadd borzongasson meg a hősi tett maga. Elgondolva szerelmét, boldogságát, mindazt ami szemében az élet legnagyobb üdvössége, elgondolva, hogy elhagyja mindazt, a miért annyit emésztődött, reménykedett, azért, hogy veszélyekbe, halálba rohanjon, mint elszánt áldozat, a hazáért, szabadságért s az emberiségért: mindannyiszor hadd teljék el szívünk a lelkesedés őszinte melegével. Előtte és emléke előtt, a ki nagyszerű példát adva minden időnek, hazájáért, nemzetéért egy nagy eszme nevében feláldozta nemcsak életét, hanem, a mint fogadta volt, az egész életen át esdett legnagyobb szerelmet: hadd hajoljon meg önként homlokunk, hadd súgja szívünkben egy belső hang, hogy