Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Kerényi Ferenc: Önkultusz vagy önigazolás? (Déryné Naplója mint kultusztörténeti forrás)

150. évfordulóján, előszavát a Bayer-kismonográfia kiadásához. Schenbach Róza magyarságát emelte ki, harcát a német színészet ellenében, hűségét a német csábítások alkalmával.

27 Az átromantizált és átpolitizált Déryné-kép (ellentétes ideológiai töltéssel) 1951-ben nyerte el legmarkánsabb vonásait, már a film műfajában. Békeffi István forgatókönyve alapján Kalmár László munkája egyike lett azoknak a nagyhatású életrajzi filmeknek (Erkelről, Semmelweisről készült hasonló), amelyekben kitűnően felkészült, utóbb részben világhírre jutott filmesek dolgoztak elsőrangú színészekkel. Dérynét Tolnay Klári játszotta, Gyurkovics Mária énekelte. A forgatókönyv önmagában, olvasva ma már nem sokat árul el az egykori hatásról, annál többet az ideológiai tartalomból.

28 Déryné, aki „gyönyörű fiatal lány", a magyar színészet ellenségei közé számlálhatja a német hivatalnokokat, a gazdag kupeceket és a műkedvelő drámaíró miskolci polgármestert, melléje áll viszont a városok és a falvak kétkezi dolgozó népe, amit Róza meg is magyaráz, a Gróf csábító szerződési ajánlatát elutasítva: „Meg kell tanítanunk az elnyomottakat, hogy ne csüggedjenek ... hogy harcoljanak, hogy bízzanak ... mert hajnalodik!" Vagy az öltözőül szolgáló istálló-jelenetben: Tolnay Klári Kalmár László filmében, 1951. Magyar Filmintézet Archívuma