Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

I. Kultusz és múzeum - Kovács Ida: A fénykép mint dokumentum és/vagy ereklye

Petőfi Sándor, 1847. dagerrotípia, PIM Művészeti tára A francia Daguerre 1839 januárjában bejelentett szenzációs találmányának, a fényképezésnek híre hihetetlen gyorsasággal terjedt el a művelt világban. Idehaza Vörösmarty lapja, az Athenaeum - a Hasznos Mulatságok februári híradását követően - már 1839 márciusában beszámolt a hírről. Jóllehet, az igen hosszú exponálási idő miatt (3-4 perc) ekkor még csupán tájak, épületek, csendéletek felvétele volt lehetséges, két év sem telt el, s 1841 júniusában Pesten is megnyílt az első arcképkészítő fényképész műterem. (A műhelyt Marastoni Jakab működtette Pesten, a Feldunasoron, a mai Gresham palota helyén. A mester az 1841-ben már beszerezhető, s a magyar Petzval József által feltalált erős fényerejű lencsével dolgozott.) Az új technikai csoda a jól bevált rézmetszés, acélmetszés és litografálás helyét igyekezett átvenni. Különösen azokra a metszetfajtákra vonatkozott ez, amelyeket bevallottan dokumentatív szándékkal készítettek: portrékra, városképekre. A fénykép immár minden tekintetben meg tudott felelni annak az eredendő kívánalomnak, hogy a mű az ábrázolás tárgyáról torzításmentes, valósághű képet adjon. A találmánynak ez a túlzottan felértékelt, bár tagadhatatlanul egyedülálló erénye olyan széleskörű elragadtatást váltott ki, hogy hosszú évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy megteremtődhessen és elismertté váljon az ún. művészi portré úgy a képzőművészetben mint később a fényképezésben. Fotó- és művészettörténészek állítják, hogy például az impresszionisták látásmódjának kialakulásában jelentékeny szerepe volt annak, hogy a művész fel akarta végre vállalni azt a kihívást, amelyet - a fotó által csak még jobban megszilárdított - realista látásmód egyedülvalóságajelentett. Magyarországon az 1840-es évek elejétől az 1850-es évek közepéig készülnek dagerrotípiák, amelyek megrendelői a korábban magukat biedermeier stílusban tetemes összegekért megfestető arisztokraták, nemesek, egyházi méltóságok, majd később vagyonosabb polgárok, művészek. Az új találmány fogadtatása kezdetben nem egyértelműen sikeres: különösen a jól sikerült dagerrotípiák meglehetős rideg precizitással mutatják modelljüket, nem szépítik, nem idealizálják a termetet, az arcot, nem tudják gazdagabbnak mutatni a ruhát, és végül: nem adják vissza a színeket. Témánk szempontjából valójában az 1850-es évektől kezdődő időszak, a fényképezés széleskörű elterjedésének korszaka válik izgalmassá, amikor már - Szakács Margit fotótörténész adatai szerint - pusztán 1850 és 1900 között, fővárosunkban 173, vidéken pedig 283 negatív-pozitív eljárással