Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

V. Elágazások - Kovalovszky Márta: Öcsike kultuszt űz

súlyossá. A tiltás megszűnésével a performance felszabadult és a következő évtized művészeinél gyakran játékká oldódott. Nemegyszer azonban játéknak álcázott kötéltánc volt ez, amelynek veszélyességét az aktuális utalások szakadéka fölött szórakoztató zsonglőrmutatványok titkolták. „Átmeneti kultúrattasé vagyok" - énekelte a nyolcvanas évek elején az A. E. Bizottság zenekara, amelynek Öcsiké is tagja volt. Nagyon pontos helyzetjelentés ez: annak fel- és beismerése, hogy a világ vidáman csörömpölve hullik darabjaira, szellemesen sziporkázva veszti el egységét és azonosságát. Egy lakótelepen, videón és rágógumin felnőtt generáció számára - és nekik szóltak akkor e dalok - minden átmeneti, a kultúrattasé és mögötte a kultúra végképpen az. Minden csak rész, töredék, elemek gyűjteménye, montázs. A világ, a létezés, a kultúra elveszítette organikus szervező- és éltetőerejét, el a hagyomány - benne a kultuszok - vitális összetartó-energiáját. A primitív kultuszok persze tovább élnek a fejlettebb társadalmakban is - ahogyan a lexikon mondja. De láthatjuk, Öcsiké performance-ában a különböző kultuszoknak már csak részei, töredékei kaphatnak szerepet, a halotti kultusz tárgyai, a sámán elrévülő éneke; miközben a nosztalgia az egész után, persze, tagadhatatlan. Jelképes és hasznos jótétemény, hogy a koporsóból kinyúló lábszárcsont kiporolj a-leporolj a a rongyszívet; az visszakapja piros színét, talán dobogni is kezd. Különben most mindnyájan Öcsikék vagyunk.