Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

IV. Kitekintés: irodalmi kegyhelyek a nagyvilágban - Dávidházi Péter: Könyvtár, múzeum, szentély (A Folger Shakespeare Library szimbolikus jelentése)

olyan szimbólumok folytatják, amelyek az amerikai nemzeti és kulturális identitás méltóságát a két jólismert módon sugallják: egyrészt a brit anyaország régi kultúrájából eredeztetve, a folytonosság eszméjével, másrészt a sajátosan amerikai különlényegre utalva, az ifjú kontinens kezdeményező erejének példávial. A homlokzat mögött végighúzódó kiállítóterem, a látogatót elsőként fogadó látvány máris többféle változatot kínál e jelképes kettősség alaptémájára. A Shakespeare-rel és műveivel kapcsolatos festményeket, szobrokat, könyveket, okmányokat és színházi kellékeket egy Tudor-stílusú teremben helyezték el, melynek faburkolatát azonban az Appalach hegység tölgyeiből faragták, mégpedig tudatos célzattal: Folger és hitvese ugyanis kedvét lelte a gondolatban, hogy az óvilág formáit az újvilág anyagaiból teremtik újjá. A könyvtárról szóló könyvnyi prospektus, Betty Ann Kane először 1976-ban kiadott munkája, The Widening Circle (A táguló kör) címmel, még ma is felhívja a figyelmet a kis múzeum és az olvasótermek tölgyfaburkolatának jelentésére, sőt a terem bejárata és kijárata fölötti szimbólumpáros hasonló kettős üzenetére. Azt magunktól is észrevennénk, hogy az egyik ajtó fölött I. Erzsébet címere függ, a másik fölött meg az Egyesült Államokat jelképező nagy sas, arra azonban nem hasztalan figyelmeztetni bennünket, hogy az előbbit a terem keleti, földrajzilag is Anglia felé eső, mondhatni az anyaországra visszanéző nyílása fölött helyezték el, a másikat a nyugati, s éppen a Capitol felé tekintő végében. Az állandó, illetve időszaki kiállítások anyaga akarva-akaratlan követni szokta e kettősséget: megtekinthetjük az 1623-ban nyomtatott londoni Első Fólió üvegszekrényben kitett példányát (a megilletődött látogató nem sejti, hogy e szent ereklyéből a könyvtár hetvenkilencet őriz), de néhány méterrel odébb egy másik tárló már az amerikai Shakespeare-színjátszás emlékeivel adózik a halhatatlan brit szellemének. E kettős jelképrendszer legitimáló erejének alighanem része van abban, hogy e termet gyakran választják hivatalos fogadások színhelyéül. Pedig mindez csak néhány tartózkodó utalás ahhoz képest, amivel az olvasóterem fogad, ha a ,,

reading privileges" előfeltételeinek szerencsés birtokosaként ide is bejutunk: két részre osztott tere bővelkedik, szinte tobzódik a szentesítő jelképekben. A gerendás mennyezetű régi olvasóterem, melyhez később csatoltak (két nyitott, boltíves átjáróval) egy új szárnyat, az óhaza Erzsébet-kori kollégiumainak nagytermét idézi. Hogy számítógépet, mégoly csendeset ide behozni tilos (csak a neofita szárnyba lehet), azon meg sem lepődünk, ha körülnézvén megsejtjük, mi minden akar lenni ez a hosszú, múltba révedő, méltóságteljes helység. Keleti végében a faburkolatú fal közepéről Shakespeare mellszobra néz le az olvasókra, pontos mása annak, amely a stratfordi Szentháromság templomban, a költő sírja fölül tekint le az irodalmi zarándokok egymást követő nemzedékeire. Mellette kétfelől, kissé lejjebb, Mr és Mrs Folger nagy portréi függnek (Frank Salisbury művei), s az intézményt alapító házaspár hamvai ugyané falban rejlenek, egy emléklap mögött, mindössze néhány méternyire a jegyzetelő tudósok asztalaitól. Szemközt, a hosszú terem nyugati végében hatalmas templomablak, melynek áttört gótikus kőcsipkézete ugyancsak az Avon menti szentély nyugati ablakáét másolja,