Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)
I. Kultusz és múzeum - Praznovszky Mihály: Az irodalmi emlékhely mint a kultusz egyik intézménye vagy szentélye
szól. Ezt elsősorban önmagának készíti a kultusz papja, a muzeológus, önnön hitének, szakmai elkötelezettségének áldoz, midőn így rendez. (S természetesen választott istenének is!) S gondol mindazon hívőkre is, akik számban jóval kevesebben vannak a beavatatlanoknál, de ismerik a verset és számukra a tárgyak megpillantása és a vers élmény felidézése olyan kettős hatást erősít fel, amely érzelmileg valóban megrendítő lehet. Ennek sokkal egyértelműbb azaz populárisabb példái a Balassagyarmaton kiállított játékszerek, a ló, a bárányka és a nyúl, amely az átlagos műveltség szintjén is felfogható már. Nem szólva arról a felemelő érzésről, amikor én, a muzeológus, ezeket a játékállatokat megérinthetem, azaz kiváltam a tömegből és közvetlen kapcsolatba kerültem, mégha áttételesen is én-istenemmel Mikszáthtal. (E megérintés-jelenség vizsgálata a múzeumi kiállításrendezés új távlatait nyithatja meg...) A tárgy-kultusz másik véglete az, amikor a nemlétező tárgyból rendez a muzeológus kiállítást az emlékházban. Mert megteszi, van rá példa. Niklán például Berzsenyinek a bútorai és eredeti tárgyai elvesztek, mindöszsze „díszöve és pipája maradt meg" és ez a két tárgy három termet töltött be. Katona József házában az apa takácsműhelyét felidéző szövőszék egy átlagos szövőszék - a hangsúlyos elem és nagy hatása van. A kultusz a házban abban érződik, hogy nem egy konkrét tárgy, hanem annak szellemi megvalósulása látható: azaz a Bánk bán színpadi megjelenítésének emlékei. Ezt a hatást plakátok, színpadi makettek, fotók váltják ki, de valójában az a mögöttes és meglévő ismeret, amely összetettségében idézi fel a dráma és nemzeti történelmünk összekapcsolódását, érzelmi együttesét. Nem véletlen, hogy 1858-ban a Vasárnapi Újság már így ír midőn hosszú hallgatás után bemutatták a darabot: „A rég nem látott szent ereklyéhez, drámai irodalmunk remekéhez teljes számban jelent meg" a közönség. íme egy irodalmi alkotás pár évtized alatt történeti viszonyok meghatározott rendszerében ereklyévé vált, azaz átlényegült s olyan kultikus elemeket vett fel, amelyek eredeti tartalmában ennyire nem voltak jelen. 18 Az már a tárgynélküli tárgy-kultusz véglete, amit a szárszói József Attila kiállításról írt a rendező muzeológus a hatvanas évek elején: „Az emlékmúzeumban minden tárgy a költőre, a költő magányos világára emlékeztet: a kis szobák sárga padlója, a függönyök, a zsalugáteres ablakok." 19 A komikumon túl ez már valahol a kultusz papjának, a muzeológusnak a tragédiája is: kultikus tiszteletének tárgya kiszabadult kezeiből s más fajta, gyakran nem is a jó isteni beavatkozás során önálló és az eredetitől teljesen eltérő, manipulált életet él. A Petőfi ház természetesen más szokásrendi elemeket is megjelenít. Ezek közül néhányat említsünk még meg. Ilyen az évfordulók megrendezése. Ennek hatása a mi esetünkben leginkább irodalmi alkotásokban érződik. Az elmúlt száz évben számos magyar költő és író látogatta meg valamilyen kerek évfordulón a múzeumot s vetette papírra gondolatait. Valamennyiből egyértelműen kiolvasható a szent hely érzete és ennek kinyilvánítása. Kacziány Géza, Kosztolányi Dezső, Kiss József, Móra Ferenc, Gulyás Pál, Devecseri Gábor, Berda József egyaránt verset írt itt.
