Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)
III. Esettanulmányok: XX század - Szerdahelyi Zoltán: Egy élő kultusz nyomában (Megjegyzések Hajnóczy Péter írói utóéletéhez)
talatom alapján is beszámolhatok. Felkérő levelemre, mellyel a Petőfi Irodalmi Múzeum Hangtára számára készítendő emlékezéssorozathoz szerettem volna érdeklődést ébreszteni, irodalmi és művészeti életünk oly nagyszámú jelentős alakjától érkezett együttműködést ígérő viszontválasz, mely felülmúlta előzetes várakozásomat. 44 Az interjúsorozat fő jellemzője, hogy - a néhol esetlegesen megnyilvánuló disszonáns emlékek ellenében - az író személye és műve iránti föltétlen respektus a mértékadó. 5. Az ún. mindennapi élet színterein megvalósuló Hajnóczy-kultusz általában poharazással kísért baráti beszélgetések során érhető tetten: Ady, Krúdy s mások neve mellett ugyanis újabban - nem kevesebb gyakorisággal - írónk neve is fölmerül. (Mintegy megidézvén azt az életmód- s műbeli szituációt, mely nem pusztán az írások legjellemzőbb színtere volt, de egyben egy generáció szabadságlehetőségeinek - ha úgy tetszik: pótcselekvésének - vonatkozási pontjául is szolgált.) * Mivel e dolgozat egy jelenleg is élő, ható - s ezért lefutásában, konzekvenciáiban még nyitott - kultuszról kívánt híradással szolgálni, az értékelésnek magának is e körülményhez kell igazodnia. S ezért - elkerülvén egy sommás, a jelenséget folyamatosságától, esetleges változásaitól megfosztó ítélet kelepcéjét -, inkább egyfajta részösszegzést ill. a jövő felé irányuló redukált prognózist mer csupán felvállalni. Ennek végkicsengése azonban (az eddigi tapasztalatok alapján) mindenképpen e kultusz pozitív értékét bocsátaná előre. Az írói életműben kifejeződő szabadságvágy, az életsors által is hitelesített igazságszeretet és megalkuvásellenesség mely egyfajta általános szereteteszmény hangsúlyozásával társul ugyanis még annak ellenére is továbbvivő értékeket erősít, ha a szűkkeblű biográfiai megközelítés, a felületes (s a művet az íróval fenntartás nélkül azonosító!) értelmező esetlegesen negatív viselkedésmodelleket sugalmazó hatást vél kiolvasni. Ezen általános megállapítás igazsága természetesen főként a kultusznak abban a vonatkozásában látszik leginkább megvalósulni, mely a figyelmet a mű által hordozott esztétikumra irányítván, annak emelkedettebb átélését segíti elő.