Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

III. Esettanulmányok: XX század - Tverdota György: A nekro-logika (József Attila halotti búcsúztatói)

nul ott izzott a robbanásra kész idegfeszültség"; „Kiváló formamüvészettel megírt verseiben fegyelmezett mondanivaló, élet, szín és szabatos logika volt, de a formaművészet mögött változatlanul ott izzott a robbanásra kész tépelődő lélek."; „Műve első hiteles versétől, a ,Nincsen apám, se anyám'-tól a halála napján papírra vetett utolsó strófákig a nyomorúságot és szomorúságot varázsolja emelkedettséggé, szépséggé."

29 A bemutatott és idézett formula azonban csak akkor érvényesülhetett, ha a méltatások egy vagy legfeljebb néhány mondatban érintették a József Attila-i életművet. A terjedelmesebb áttekintések nem térhettek ki olyan művek számbavételétől, amelyek témájukat, hangnemüket illetően olykor jelentősen különböztek a kései, „pokoljáró" alkotásoktól, amelyek nem a nyomorúságot és szomorúságot varázsolták szépséggé. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy az effajta művekkel szemben a nekro-logika hatástalannak bizonyult. Az életmű méltatói ilyenkor ugyanúgy jártak el, mint a részletes életrajzok szerzői az olyan pályafordulatokkal, amelyek beilleszthetetlenek voltak a passióként felfogott életút stációi közé. József Jolán, mint láttuk, a költői biográfia egészét a szörnyű nyomorban töltött gyermekkor és a lidérces végkifejlet kereteibe illesztette. Az életmű méltatásában is a mélységes szegénység jelentette az egyik tájékozódási pontot, amely végigkísérte a költő életét. E nincstelenségre a méltatások szerint pályája során József Attila háromféleképpen reagált. Amíg bírta kedéllyel, addig nem vett róla tudomást, derűs hetykeséggel, villongós csibészséggel fogadta a nélkülözéseket. „Tündéri szegény" volt, írta barátjáról Németh Andor, aki szerint a költőt kezdettől fogva „derűs mártíromság" jellemezte. Mindkét kifejezés a tragikumtól eltérő minőséget fogja fogalmi hálóba, de mindkettő baljós feszültségeket rejt magaba.

30 József Attila másik reagálási módja a méltatások szerint abból következett, hogy nélkülözéseit a társadalmi méretű szegénység és elnyomatás részeként ismerte föl. E fölismerés politikai cselekvésre indította őt. A költői cselekvést a méltatok pártállásuktól függően vagy mint osztályharcos magatartást, vagy mint az aktív humanizmus megnyilvánulását igazolták. A nyomorral folytatott párharcból azonban végül a költő került ki vesztesen, s a bukás tudatosítása volt a szegénységre adott harmadik válasza: „A harcos költő, aki eddig magára vette a világ fájdalmát és döngette acélos szavaival a társadalmi lét kapuit, most már csak saját mellét karmolta véresre és csak önmaga lelkének súlyát énekelte meg. Ezt már nem bírhatta el. A világ fájdalma mindig kevesebb, mint egyetlen roskadozó léleknek terhei [...] József Attila önmaga fölött ítélkezett, mikor bezárta csodálatosan és érzékletesen látó szemeit, hogy ezután csak saját bensejének és múltjának drámai pillanatait figyelje [...1 Mert micsoda élet és micsoda múlt volt ez!"

31 A szegénység mellett a másik viszonyítási pont, amely visszamenőleg átszínezte az életmű derűs vagy harcos szakaszait, éppúgy mint életrajzi szinten, a betegség és az öngyilkosság ténye volt. A végkifejlet felől nézve a költő pályája két szakaszra osztható. Arra az időszakra, amikor a költő még bírta derűvel, harci kedvvel, s arra, amikor a derű már eloszlott, s a költő feladta a harcot, befelé fordult. A kései versek ennek az önpusztító