Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Ratzky Rita: Petőfi öltözködéséről

hajtott inggallérral, mely meztelen barna nyakát egészen szabadon hagyta -... Honvédtiszti, prémes kávészín bekecset viselt, kopott fekete nadrággal, melynek alja ki volt koszolva; ment sebesen, mint a parancsolat -". A visszaemlékezésekben 1849 májusában jelenik meg egy vitorlavászon zubbony, amilyet a közkatonák viseltek. 1849 nyarán, Bem táborában „fehér Orleans blouse"-ban látták. Július 30-án megjelenik Gamera Gusztáv székelykeresztúri térparancsnoknál ebéden, így emlékeznek rá: „ki bár katona, de mégsem visel csákót vagy sapkát, hanem közönséges kalapot és benne háromszínű tollat.".

44 Mit jelenthetett ez a külső? A katonai fegyelmet, azaz annak külsőségekben megnyilvánuló értelmetlenségét visszautasító lázadást, ami a tiszti rangról való többszöri lemondásban is megnyilvánult; a közkatonákkal szolidaritást vállaló egyszerűséget. Mindez azzal a prózai ténnyel párosult, hogy mint tisztnek, magának kellett volna kiállítani egyenruháját, de neki erre nem tellett, ahogyan lóra sem. Az emlékezők adatait megerősíti az utolsó Petőfi életében készült Orlay Petrics Soma-kép, a Petőfi Mezőberényben, amelyet két változatban is megfestett a művész. E mű különösen fontos számunkra, mivel a ruha és a háttér megválasztásában valószínűleg a költő akarata érvényesült. Pontosan tudjuk, mikor ült modellt Petőfi, 1849 júliusában Orlay szüleinél vendégeskedett családostul. A nyugalmat sugárzó festmény semmiben sem hasonlít a századvég Petőfi-kánonjára, amely a költőt a szabadságharc katonájaként fújtató paripán száguldva ábrázolta, utolsó évének különböző szakaszait egybemosva. A kép középpontjában a besütő napfényben (legalábbis az egyik változaton) otthonosan, ingujjban mutatkozó fiatalember ül. Egyik kezét a térdén tartott könyvön nyugtatja, a másikkal, kissé mesterkélt mozdulattal egy hosszú szárú, török csibukot fog. Ruházata fekete, szűk pantalló, finom anyagból, talán selyemből készült ing, derekán széles, vörös színű sál. A háttérben, talán egy pamlagon zöld színű köpönyege hever, rajta a sötét színű kalapja. (Egy kortárs szerint leginkább az akkori vadászkalapokhoz hasonlít.) Csattal díszített szalag fogja körbe, piros toll van mellé tűzve. Jól látható Petőfi görbe kardja, a tokjába bújtatott „fringia". A költő alakjától balra egyszerű asztal, rajta néhány könyv, tintatartó, toll, teleírt papírlapok. A képen megjelenő öltözet kissé színes, de harmonikus. Az, hogy ingujjban festette meg magát a költő ritka kivétel, a pillanat természetességét hangsúlyozza. Talán a festő is habozott, milyen eszközökkel érzékeltesse a helyzet otthonosságát: az egyik változaton Petőfi lábán csizma, a másikon kényelmes papucs látszik. A kép kompozíciója arányos, de érződik rajta a beállítottság, minden valamelyest merev és csillogó. Az arc kissé kifejezéstelen, különösen a későbbi változaton, amely már emlékezetből készült, jelzi a festő kvalitásának határait. E kompozíció, melynek kialakításában a költő minden bizonnyal részt vett, azt sugallja: a költői lét a legfontosabb, a katonáskodás az átmenetileg vállalt feladat. A Petőfi öltözködéséről összegyűjtött adatokból kitetszik, nem véletlenül tudták a kortársak még évtizedek múltán is felidézni külsejének apró részleteit. Amikor a költőnek erre anyagi lehetősége volt, az átlagnál job-