Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

„. . . Mióta Szklabonyán vagyok, azóta sokkal nyugodtabban szeretem, nem vágyom olyan epedve látni, hanem megelégszem az%al a tudattal, hogy szeret, és hogy én is szeretem. Mohorára azért félek elmenni, hogy ismét felszítom a parazsat szívemben, s olyan emésztő lángban fog lobogni (hogy ím, ékesen fejeznem ki magamat), hogy azután eltemethetem azt az^ én jó flegmatikus nyugalmamat, s ott ülök örökösen Mohorán, folytonos lelki izgatottságban. Attól félek, hogy megszűnők boldog ember lenni, ha egyszer Mohorára elmegyek, mert a kis szerelem boldogság, nemes és igazságos, a nagy szerelem pedig zsarnok, gyanakodó, kegyetlen, igazságtalan, mondhatnám, nyomorult. Én tudom azt jól, tapasztalásból, ne kívánja a% én szerelmemet nagyobbra nevelni, kérem. Én érzem azt, hogy a többszöri találkozás ezt okozná. De én óvakodom attól." (Levél Mauks Ilonának. Balassagyarmat, 1872. június elején.)