Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

„A palóc nép babonás, szereti a misztériumokat, hisz az ördögben és rémlátásokban. Egy sötét holló röpdös fölötte : a végzet. Szárnya suhogását találgatta. Titkos, homályos köd veszi körül, s hova el nem lát a szem, benépesíti a helyeket árnyékkal, borzalmas, csodálatos dolgokkal. Fantasztikus népmesék elhullatott morzsáit összegyúrja, s azok hitté keményednek lelkében. Én magam is dajkamesékkel szíttam be a babonát, s hiszek benne. A tapasztalatok világossága csak megszürkítette a fekete hát tért, de nem oszlatta el. . . Aki valamikor Bodo kon [=Szklabonyán] járt, annak bizonyosan feltűnt az a kis fehér ház, me

b közvetlenül a temető mellett épült, s melynek összes ablakai a temetőre néznek. Anyám építtette azt oda. Valakije volt ott, akihez közel szeretett lenni mindig. Itt laktunk, ebben a házban, ahol oly szpmorú, olyan kísérteties volt minden. Hát még egy-egy Euca-nap, mely úgyis a boszorkányok napja. Elevenen emlékszem egy ilyenre... A hold kísértetiesen világította meg a temetőt. A hóval borított sírdombok mint legelésző bárányok fehéredtek; csak kriptánk magas oszlopa piroslott..." (Részlet a „Galandáné asszonyom" című elbeszélésből.)