Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

„Mikszáth nem nézte optimista módjára sem kora embereit, sem az ország közállapotait. Sajátszerüen világos látása volt, keresztüllátott azokon a hazugságokon, melyekkel az emberek és társadalmi osztályok a bűneiket betakarják, és azokon a hazugságokon, amelyek miatt a közönség nem ismerhette meg a közélet súlyos bajait. Müveiből a múlt század végi Magyarország élesen kritikai képét kapjuk. A kép, amelyet Magyarország századvégi állapotáról kapunk tőle, egyáltalán nem rózsaszínű. Sokkal élesebb volt a szeme, semhogy osztozni tudott volna abban az optimizmusban, mely a magyar közvéleményt a hirtelen gazdasági fellendülés láttára elfogta és a millenniumi hangulatban ért tetőpontjára. Tudta, és ezt a tudomását nem titkolta, hogy a magyar életben komoly betegségek vannak, és még komolyabb betegségek csírái is diagnosztizálhatók..." (Schöpfiin Aladár: „Mikszáth Kálmán" 1941.)